Már nem csodálkozom azon, hogy az emberek nem szívelik az őket ért kritikát.
Nem csodálkozom, hogy sokan szenvednek a segítőkész megjegyzésektől is, akadékoskodásnak vélik a tanácsokat. Sőt, egyenesen tekintélyük csorbításának, személyiségük tiprásának tekintik az ilyen „illetéktelen” közbeszólásokat. Különösképpen így érezhetik, ha végül is kényszerülnek tudomásul venni álláspontjuk tarthatatlanságát, vagyis amikor az övékénél józanabb elképzelések érvényesülnek.
Egy biztos: mire ez megtörténik, a közös munka, pontosabban: a közérdek, mindenképpen megszenvedi az egyéni presztízselvek külön vitáját.
Vajon mi magyarázza az ilyesféle „viták” elhúzódását, az ellentmondást a nyilvánvaló tévedések, melléfogások és a körömszakadtig való védelmüket, takargatásukat szolgáló, sokszor öntelt fellépés között?
Nem kisebb ember, mint Winston Churcill jött segítségemre a rejtély megfejtésében. Mint egy tévéműsorból megtudtam: az angol államférfi, egykori miniszterelnök, amikor valamely beszédére készült, jegyzeteket firkantott az írásos anyag szélére, figyelmeztetésül önmagának. A széljegyzetek között néhol az is olvasható: „Az érv gyenge, hangosabban beszélni!”
Hát ez az… Ha túlzottan magabiztos fellépésű emberrel találkozunk, ha a kritikára nem az igaz indulattól fűtötten, de nagyhangúan reagál, már lehet gyanakodni. Ha az illető a választ nem a feltett kérdésre adja, hanem ok nélkül elkanyarodva egész másról kezd beszélni, avagy ismert nevekre (rossz példákra, vagy jó példákra, de rosszul) hivatkozva igyekszik mindenáron bizonyítani vélt igazát – nem a sokat tudó határozottsága van mögötte. Ilyenkor általában az érvek gyengeségéről van szó.
És ezt valamivel csak ellensúlyozni kell!
A rajz címe: Fércelt mondanivaló; Könczey Elemér karikatúrája.
Nem csodálkozom, hogy sokan szenvednek a segítőkész megjegyzésektől is, akadékoskodásnak vélik a tanácsokat. Sőt, egyenesen tekintélyük csorbításának, személyiségük tiprásának tekintik az ilyen „illetéktelen” közbeszólásokat. Különösképpen így érezhetik, ha végül is kényszerülnek tudomásul venni álláspontjuk tarthatatlanságát, vagyis amikor az övékénél józanabb elképzelések érvényesülnek.
Egy biztos: mire ez megtörténik, a közös munka, pontosabban: a közérdek, mindenképpen megszenvedi az egyéni presztízselvek külön vitáját.
Vajon mi magyarázza az ilyesféle „viták” elhúzódását, az ellentmondást a nyilvánvaló tévedések, melléfogások és a körömszakadtig való védelmüket, takargatásukat szolgáló, sokszor öntelt fellépés között?
Nem kisebb ember, mint Winston Churcill jött segítségemre a rejtély megfejtésében. Mint egy tévéműsorból megtudtam: az angol államférfi, egykori miniszterelnök, amikor valamely beszédére készült, jegyzeteket firkantott az írásos anyag szélére, figyelmeztetésül önmagának. A széljegyzetek között néhol az is olvasható: „Az érv gyenge, hangosabban beszélni!”
Hát ez az… Ha túlzottan magabiztos fellépésű emberrel találkozunk, ha a kritikára nem az igaz indulattól fűtötten, de nagyhangúan reagál, már lehet gyanakodni. Ha az illető a választ nem a feltett kérdésre adja, hanem ok nélkül elkanyarodva egész másról kezd beszélni, avagy ismert nevekre (rossz példákra, vagy jó példákra, de rosszul) hivatkozva igyekszik mindenáron bizonyítani vélt igazát – nem a sokat tudó határozottsága van mögötte. Ilyenkor általában az érvek gyengeségéről van szó.
És ezt valamivel csak ellensúlyozni kell!
A rajz címe: Fércelt mondanivaló; Könczey Elemér karikatúrája.
Írásod komolysága, mély igazsága nekem nagyon bejött.
VálaszTörlésSzeretettel gratulálok: Mila
Pedig ugye lehetett volna komikus oldalukról is szemléltetni az ilyen fellépéseket... Bizonyos magatartások esetén azonban szinte nem képes nevetni az ember. A példaeset is mikor volt már... Napjaink előadói annyiféle érvvel, módszerrel, trükkel igyekeznek kívánságuk szerinti irányokba terelni hallgatóikat, hogy szinte szükségtelen a hangerő fokozása... ;(
VálaszTörlésKöszönöm véleményed, kedves Mila! :)
Kedves Gábor,
VálaszTörlésNagyon megmozgattad a gondolataimat :) Eszembe jutnak azok is, akik ahogy írod rosszul hivatkoznak, mert hivatkozhat, hiszen csak kevesen vagy senki nem emlékszik éppen hogy is hangzott el a valódi gondolat. Ma szinte bizonyos körökben csak így érvényesülnek :)
Azt hiszem, a hivatkozásokat illetően sem lehet érheti panasz a nemzeti leleményességet. Elborzasztó például, hogy mindmáig mire hányan és hányféleképpen (nagyon is ellentétes irányúan) használták fel jeles íróink, költőink műveit, ha éppen valamire buzdítani igyekeztek fogékony, illetve meggyőzendő közönségüket.
TörlésÖrültem hozzászólásodnak, kedves Noémi. :)
Mennél magasabb pozíciót tölt be valaki, annál érzékenyebb a kritikára, és van olyan pozíció, ahol már el sem tűrik azt. Nagyon tetszett Churcill beszédeinek széljegyzete. Nekünk is van erre közmondásunk: Az kiabál, akinek a háza ég.
VálaszTörlésAz említett múltbeli beszédek előadója abban különbözött nem egy utódjától, hogy ő jól tudta, mikor gyenge az érve, mely részleteket lett volna szerencsésebb elhagyni (sőt a szónoki szótárból is törölni) vagy helyettesíteni. - Közmondásunk csakugyan hajaz erre a megnyilvánulásra, kedves Ibolya! :)
TörlésNo, kötelezővé tenném ezt az írásod a magyar írásbeli érettségi előtt, mert rengeteg olyan kérdés szerepelt az előző években, hogy mi is egy írás műfaja, s éppen a kritikát nem szokták eltalálni a nebulók. Tegnap éppen a kritikát tanítottam, így el az illetékesekkel el is olvastatom a műved!Valaha, mikor kötelező tantárgy volt a retorika, s azon belül a szónoki beszéd, akkor talán még tudtak az emberek érvelni, manapság, miképpen írod, nem képesek kiállni a saját maguk igazáért sem! :-) Írásban az, amiről írsz, a felkiáltójelek gyakori használatában jön le leginkább. Szóban valóban a hangos beszédben (is), meg másként is, de te is bemutatod, hogyan. Súlyos társadalmi-és műveltségi etc. problémák rejlenek annak a hátterében, hogy az emberek többsége sérelemként értelmezi a jó szándékot is! Ezen okokat te is nagyon jól tudod, s azt is, hogy nagyon vissza kellene kanyarodnunk a kezdetekhez, továbbá a keleti filozófiákhoz ahhoz, hogy az emberek empatikusabbak legyenek egymással!
VálaszTörlésNo, kötelezővé tenném ezt az írásod a magyar írásbeli érettségi előtt, mert rengeteg olyan kérdés szerepelt az előző években, hogy mi is egy írás műfaja, s éppen a kritikát nem szokták eltalálni a nebulók. Tegnap éppen a kritikát tanítottam, így el az illetékesekkel el is olvastatom a műved!Valaha, mikor kötelező tantárgy volt a retorika, s azon belül a szónoki beszéd, akkor talán még tudtak az emberek érvelni, manapság, miképpen írod, nem képesek kiállni a saját maguk igazáért sem! :-) Írásban az, amiről írsz, a felkiáltójelek gyakori használatában jön le leginkább. Szóban valóban a hangos beszédben (is), meg másként is, de te is bemutatod, hogyan. Súlyos társadalmi-és műveltségi etc. problémák rejlenek annak a hátterében, hogy az emberek többsége sérelemként értelmezi a jó szándékot is! Ezen okokat te is nagyon jól tudod, s azt is, hogy nagyon vissza kellene kanyarodnunk a kezdetekhez, továbbá a keleti filozófiákhoz ahhoz, hogy az emberek empatikusabbak legyenek egymással!
VálaszTörlésÍgy igaz, kedves Ditta, "súlyos társadalmi- és műveltségi etc. problémák" teszik igazán nehézzé a normális társadalmi érintkezést. Példának okáért, ha lehet tartani az esetleges visszahatásoktól, a pozíciók féltésének is tulajdonítható, hogy elutasítóak az emberek, legyen szó véleményről, kicsit is kritikusabb megjegyzésektől. Itt a "légkör" a kulcsszó.
TörlésKöszönöm értő hozzászólásodat! :)
Az írásod igazságán túl, egy mondás jutott eszembe: sok lúd disznót győz. S hogy miért pont ez? Mert párhuzamot vélek felfedezni Winston Churcill „Az érv gyenge, hangosabban beszélni!” , és e között a mondás között.
VálaszTörlésS milyen érdekes, megfigyeltem magam is, hogy az igazát bizonygató, vitatkozó ember eleve hangosabban beszél.Winston Churcillnél ezek szerint ez tudatos volt, míg a többségnél talán ösztönös. A valódi segítőszándék pedig valóban nemes, el lehet fogadni, de valljuk meg, mindannyian találkoztunk már kekeckedő emberekkel, akik ha kell, ha nem belekötöttek a másik cselekedetébe, mondatába, már csak azért is, mert nem kedvelték, és igyekeztek minden áron borsot törni az orra alá.Sok gondolatot ébreszt az írásod, valóban sokan okulhatnának belőle.:)
Az érvek gyengeségén természetesen nem különösebben változtat, ha a szónok ösztönösen vagy nagyon is tudatosan alkalmaz "rásegítést". Ugyanakkor nagyon nem mindegy, milyen cél érdekében folyamodik ilyesféle "pótszerhez".
TörlésKöszönöm megjegyzéseidet, Ildi! :)