Bige Szabolcs: Fizesd ki az italodat

Mégsem kellett volna bemenni abba a bárba.
De annyira kiszáradtnak éreztem a lelkem az egész napos sziszifuszi tárgyalások után, hogy úgy éreztem, egy pohárka fehér kubai rum helyrehozna.
Kellemes félhomály fogadott, és ahogy a bárpulthoz közeledtem, megláttam
Ott ült a magas széken. A szemei úgy csillogtak, mint a gyémánt.
Lehuppantam a mellette levő üres székre, miközben a régi sláger járt az eszemben: „ne nézzen így rám, a gyönyörű szemével...”, de csak annyit szóltam:
  - Te itt?
  - Még, hogy én? De te mit keresel itt ilyenkor?
  - Menekülök.
  - Honnan? Hova?
  - Magam elől, és te előled.
Megütközve nézett rám.
   - Neked mi a bajod? Én jól érzem magam, ha mellettem vagy...
   - Látod, én nem. Felzaklat a látásod, a szemed, a hajad, az illatod.
   - És az baj?
Nem ért ez a lány semmit. Tudhatná, hogy le vagyok kötve. Van barátnőm, és nem akarok gubancot.
   - Most mit bámulod a poharadat! Azt kérdeztem, baj?
   - Mit tudom én? Már semmit sem tudok.

   - Akkor fizesd ki az italodat, és... – és megfogta a kezem.