Holcsik Szabolcs: Rongy

Te, te rongy,
te, ki magad nőnek nevezed,
s újszülött gyermeked
zsákba kötve,
szemetesbe temeted.

Fojtod, te gyáva,
hogy legyen első sírása
egyben az utolsó.
Kis teste lépjen életből
egyből a halálba.

Lám, véredből,
Véred látott napvilágot,
kinek te voltál minden.
Csillogó kis szemével
elsőként téged látott.

Gyenge kis szíve,
Utolsót dobban, megszűnik,
elnémul kis szája,
kezei elernyednek,
már nem küszködik.

Vége.
Vége örökre annak,
kit ajándéknak kaptál,
szemetes konténer sírja
végleg magába zárja,
a zsákban már nem kalimpál.

S te, te rongy,
könnyed sem csordul.
Lehet, valahol az egészen nevetsz.
Hátad mutatod, nem is intesz,
nem ráz le magáról a föld,
enged, tovább élhetsz.

Hát, élj,

de a végén

a pokolba kelljen kerülnöd,

ha elszámoltatni hívatnak,

s büntetésül óránként kelljen

Hétszarvú ördögöt szülnöd.