►Allegória Irodalmi-, Művészeti- és Közösségi portál

Mikor az ember saját képére formálta Isteneit -, s úgy hitte uralja természet, a víz, a tűz, a levegő, a föld erőit, s a hallgatag éter szunnyadó távolságait -, bukott el legelébb s szenvedte el borús Babilonnak káoszát.
Nem állíthatom meg ereimben a véremnek lüktetéseit, sem agyamnak őrült gondolatait, de egyre nehezebben nyelem keserű torkommal, hogy mások tukmálják, tömik belém összelopott igazságaik negédes pátoszát.
Nem állíthatom meg a fájdalmait, hiszen az élet itt már nem túl drága, viszont igen költséges lett a mosolyok ára. Magamra néztem s mint láthatjátok, mára százszor inkább élem meg lelkemnek nyíló, ragyogó mámorát.
Érezhetem viszont téli napnak éltető sugarait, s láthatom miként veszi vállára, s repíti magával legszebb, ám utolsó útjára gyémánthópihéit, hogy szépségét áldozza egy rideg és fagyott világ imájára, majd kiemelje oltárát.