Tóth Sarolta: Pánik

Lábujjhegyen, lassan lépek,
óvatosan körülnézek.
Észreveszem, ha követnek,
szaporázom lépteimet.
Végül már zihálva futok,
talán biztonságba jutok.
Rém liheg a hátam mögött,
saját árnyékom üldözött.
Allergiám a rettegés,
pánik elől nincs menekvés.
Pszichiátriára visznek,
nyugtatókkal tele tömnek.
Mereven nézem a semmit,
nem ismerek meg már senkit.
Béke szigetén pihenek,
anyám mellé temessetek.