Tarka szivárvány
görbül az égre
üdítő nyári zápor után.
Langy pocsolyában
szoknyát emelve
mezítlábasan
táncol a lány.
Dalol a kedve,
kacag keresve
apró kavicsot
talpa alá.
Magamat látom,
nosztalgiázom,
szivárvány-emlék,
oly szép, úgy fáj.
Kövér vízcseppek
ülnek a fákon,
rázom az ágat,
rám hull a zápor,
fénylik a nyár.
Igazán erős visszaemlékezés e versed, kedves Sarolta. Nosztalgiázol, és nagyon is élő, ami előttünk megjelenik. Még szép, hogy fáj a felidézés, érthető, hogy fáj, mikor oly szép az a múlt. Tetszett ez a rövidségében is annyira egész múltra-gondolás; mintha ma lenne ez a záporos, régi nyár!
VálaszTörlésKár, hogy rég volt, szép volt.
VálaszTörlésörülök, hogy tetszett, köszönöm.
Sarolta
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.