Holcsik Szabolcs: Táska

Már rég nem a pénz volt az érték. Volt ugyan, de csak jelentéktelen fecnikké lettek, amiket vitt a szél szanaszét, vagy épp áztak, ugyanúgy, mint napon száradtak. Ezresek ugyanúgy, mint húszezresek. Az érméknek meg egy része lent csillogott a vizek mélyén, másik része meg be volt olvasztva, vagy arra várt felsorakoztatott konténerekben. Anyagukból cipzárakat, csatokat, karikákat készítettek.

Szóval, a pénz, mint olyan, megszűnt.

Új világ bontakozott ki. Egy teljesen másra épült társadalom. Gazdagok és szegények ugyan úgy voltak, és a társadalmi pozíciók is fennmaradtak. Volt fizetés hó elején. Voltak csekkek, meg számlák. De a pénz csak addig a pontig volt, addig, mikor az ember úgy gondolta, hiába van valamiből neki sok, vagy kevés, ha nem tudja mibe tenni. Mert ha valami nincs eltéve, az szem előtt van. Ha szem előtt van, akkor tolvaj kezére kerülhet. Ami tehát van, azt ugye el kell tenni. A zokni sincs csak úgy elöl, azt is legalább fiókba teszik. Szóval, kellett valami, amibe bele tudta tenni az ember a dolgait.

Na ettől a ponttól kezdve a táska lett az igazi érték. Az lett a vagyon. Táskával és azok tartozékaival, tartozékainak darabjaival lehetett fizetni az életet. A havi kiadásokat, az élelmiszereket és luxus cikkeket. Az étteremben az ebédet, a patikában a gyógykészítményeket, tehát mindent.

A mélyszegénységben élőknek csak zsebük volt, meg annyi táska tartozékuk, ami belefér a zsebekbe. A szerencsésebbeknek oldaltáska is jutott. Segélyt, ha kaptak, válltáskában kaptak oldaltáskát. Ki mennyit. Egy hónapra elég volt az egy válltáska és húsz oldali. Már ha lecsatolható volt a szíjuk. Mert minden érték volt, ami a táskák kiegészítője. De persze olyan nem volt, hogy annyit adjanak megélhetésre.

A gyári munkások bére egy háti, és két vállas volt, bónusz oldaltásival, ha párszor túlórázott, vagy hétvégén is bent volt. Számlákra mindjárt el is ment a háti és az egyik válltáska szíja. A maradék meg koppra elég volt, következő fizuig kevés luxus termékkel. A jól spórolóknak és ügyeseknek megmaradt a legkisebb tatyó.

Egy-egy hetes tóparti nyaralás félpanzióval, sörrel, kukoricával, hűtött dinnyével minimum tíz oldaltasiból, és két szíjból kijött. Kb két évente el is jutott a munkás ember odáig. Fagyi a gyereknek meg vagy belefér, vagy nem. Persze apának a hurka, kolbász, vagy aranyra sült hekk, esetleg a család minden tagjának egy ropogós sergőstyúk (értsd: grillcsirke) is erősen kérdőjeles volt.

Az ők szalag, vagy csoport, vagy műszak vezetőiknek már jobban tellett ezekre. Lazán, de nem bőven. Annyira, hogy a cimborákat meg tudják hívni pár körre oda, s vissza. Megsúgom, a műszakvezetőknek arra a grillcsirkére is tellett. Az ő illetményük egy turista hátizsák, egy sport táska, benne két válltáska, tízenöt oldaltáska. A csókosoknak ez mind levehető szíjjal, a szíjak levehető karabinerrel, vagy csattal és zsebeiken gombokkal. Egy sör, egy táskagomb, egy feles, kettő. Egy csat értéke öt gomb volt. Lehet osztani- szorozni. Cipzár két centiként ért egy gombot. Matek az egész.

Még jobban álltak a részegvezetők, pijárosok, menágerek. (ahogy a melósok mondták)

Nekik tellett két hétre is, vagy egyre valamelyik közeli tengerparton. Pár év spórolással összehozható volt egy autó is. Persze hitellel. (Erre majd talán visszatérek)

Szóval jobban éltek az egy kabin bőröndből, két turista és három háti, két kézi sport, és öt válltáskából. Ha nem volt betegállományban, bónusz öt oldaltáska is járt. Na ők már urak voltak, meg hölgyek. A tehetősebb réteg.

Az a bizonyos felső tízezer meg az igazgatókból, vezérdirektorokból és közméltóságokból állt össze.

Az ők anyagi juttatásaikat hagyhatjuk is. Felesleges elmegyakorlat lenne, mert itt már a szorzás-osztás mellett a gyökvonás, hatványozás, és valószínűségszámítás is előtérbe kerülne. Néha a kocsmában búsuló, utolsó fél táskagombjából, vagy fél centi cipzárjából berúgó kétkezi munkások 'Oldmilliárde' névvel illetik őket, miközben keserű, boros-sörös szájízzel, vágyakoztak az után az élet után. Aztán felteszik a hó utolsó napján az utolsó szíjcsatot, vagy annak felét egy szelvény kaparósra, hátha kikapják a JackPot-ot. De persze maximum 1-2 gombot nyernek. Azt meg vissza is adják a csaposnak, hogy az utolsó kör nagyobb békét hozzon a lelküknek. Városi legenda szerint egy utolsó gombos pasi egyszer lekapart az öt utazóládából négyet. Az volt az utolsó nap, hogy őt és családját látták.

Visszatérve, a kőgazdagok ugyanolyanok, mint azt megelőzően. Csak ők már nem fuxot meg kilós pecsétgyűrűket hordanak, hiper-szuper csilli-villi karórával, hanem aktatáskákat. Minden hónap minden napjára hármat. Reggelre, délre, estére. S bár ezek kisebbek voltak, mint a bőröndök, háti-, és válltáskák, mégis ezek érték a legtöbbet. Példa: egy vízszintes mintájú tatubőr aktatáska, arany fémkerettel, drágakő számlálóval, platina fogantyúval ért annyit, mintha tíz menáger egész évben nyaralhatna luxus ellátással, és napi egy pörgetett malaccal.

Persze most csak az ipari, termelői rész volt hangsúlyozva, de ugyanez a séma volt a többi szektorban is. A vendéglátóin keresztül a politikáig a bankokkal bezárva.

Apropó Bank. A hitelek. Azok a szerencsések, akik kaptak, mert tudták mind a hat anyjuk nevét pontos bugyogó mérettel, kaphattak pl. szabadfelhasználású kisbőröndöt, meg turistahátizsákot, utóbbit sok cipzáros és gombos zsebekkel. Havi egy oldaltáska törlesztés mellett 5-8 év alatt vissza is fezethették.

Tehát így változott meg a világ. Egy új világ, ahol már nem a pénz volt az úr, a vagyon, hanem, a Táska.