M. Fehérvári Judit: Kiszínezve

https://issuu.com/norton69/docs/partium-2021-tavasz 

Kiszínezve

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

A szomszédok kalákában építkeznek,

s egy régi pléhteknőben meszet oltok vigyázva,

mert fröccsen… Hófehér álom kerül majd a habarcsba,

és porcukros teraszról ábrándozik a kőpor,

de tisztán látom a házat milyenné lesz majd.

Otthonnak fogjuk nevezni, hiszen benne élünk

mi, gyerekek, s a szüleink is.

Télen pattogó fák illata tölti majd be,

tavasszal besurrannak a nap sugarai,

nyáron hűs árnya alatt meséket olvasunk,

és piknikezünk az udvaron.

Ősszel pedig meglessük akácaink búcsúcsókjait…

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Legszebb ruhánkat vesszük fel, s fürtökben

lógunk a régi, sárga, kalauzfülkés villamosokon.

A Nagyerdőn mindenki üdvözli apámat,

s keresünk egy padot, ahol a vattacukortól

ragadó kezeink törökmézbe forgathatjuk,

majd a sistergő zsír húzza az orrunk a

Lacikonyha felé, s fér még a gyomrunkba kolbász is,

meg kemencében született, ropogós héjú kenyér.

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Családi fotóinkon kutyáink is kacsintanak,

mert tudják, a kertünk hatalmas játszótér,

ahol a szeretet és szépség rózsákat nevelnek

és orgonákat, meg különös nevű szőlőtőkéink

lugasai alatt velünk hancúrozhatnak,

ha bújócskázunk, s, ha lefetyelve gyorsan

eltüntetik cicáink desszertjét, biztosan lesz

utánpótlás, mert a hűtőben mindig van élelem elég.

 

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Összebújva énekeltük a „Mennyből az Angyalt…”,

s a fenyőfát a Jézuska dísztette a patyolat lepedő alatt,

és nem leskelődhettünk, mert alvást színlelve

találgattuk, milyen lehet az Égi Ember, az Atya,

ki Egyetlen szülött Fiát adta értünk, aki harmadnapon

feltámadott, s most a mi vendégünk, akárcsak az Angyalok.

 

 ... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Nagymamám a „Vad hattyúkat” olvassa,

mi a képeket nézzük a mesekönyvben,

s a kert hátulján tenyésző csalánt

próbáljuk összefonni, miközben hólyagosra

sírjuk a kezeink, s mélyen együtt érzünk

a királylánnyal, s keressük a sziklakertben

a fehér szirteket, de nem találjuk, mert

ez a mese csak Andersen után a miénk.

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

A szüleim moziba jártak, meg táncolni,

dédszüleim első világháborús relikviái:

sok kitüntetés, néhány kard, egy félig

levágott bal kar, az ingujja köré csavarva,

s, ha kérdezem,  Doberdóról, s Isonzóról már nem a rettegés,

hanem az emlékektől megszépítve egy másabb

pusztításról, s a segítőkész bajtársakról regél.

 

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Ölelések, csókok, élmények, emlékek

egy félig kiásott kerti tóról, egy nagyon

jól sikerült, egész falat beborító faliposzterről,

ahol mégis ott van az a tó a fűzfák alatt,

s ismét átélhetjük, milyenek voltak a majálisaink,

növényeink, s állataink, a valóságunk,

amikor megtaláltuk az önfeledt időt,

melyben minden kacagós volt.

 

 

M. Fehérvári Judit