Ambrus József: Párás merészkedő

Verset írnék, de visszatart a szégyen,
még ma sem tudom, hogy mi a hiba,
pár üveg bort vettem apró pénzen,
mert a színvonalat így kell tartania.
- Gótikus tollad földig rombol,
és odaköszön párás intellektusa,
- lírai hangon új verset posztol,
ha meglazul folyékony pulzusa.
Félelmet és beteg levegőt eszik,
nem látod a végét, hogy mi marad,
atomkultúrámat frissen kénezik,
a demokráciában nevelt bogarak.

Mindig a tudás emelt magasra,
romlott élet vert, bor és hatalom,
- bizalmat építek a panaszra, 
mert így kéjeleg a démonom.
Aszkéta hangon behódolt szégyen,
híg vérem a kóbor szellem hajtja,
mindenkori ravasz szerénységem,
kicsit betakar, de merészkedő fajta,

és felszürcsöli intellekt velődet,
mert az ezredes végleg kimondta,
a tudománytól kérjél segítséget,

Plátói mámorodhoz naponta.