álmodjon, álmodott. Előbb csak pár
percet kapott, ettől összezavarodott,
s morgott, mint egy kutya. Később már
órákig tudta magát az álomba
ringatni, szó szerint, ilyenkor az ágya
bölcsővé vált. Saját magát hajtotta.
Egyszer édesanyjával malomban cipelte
a zsákokat, később kiderült, ő volt a zsák.
Majd egy konyhában ébredt, mosogatott,
törölt, törölt, majd mosogatott. Perpetum
mobile?
Aztán kislány volt, fiú lélekkel, egy kisfiúval
játszottak papás- mamást a bokrokban -,
megverték érte. Álmában most úttörő
táborban készülődik a lefekvéshez,
nem fáradt, játszana még a társakkal,
hangosan hancúrozik a takaró
alatt, mely szakad, akár fülei
a pofonok súlyától.
Még most is nevet, ha
eszébe jut a zsákvarró
tű, amellyel tíz centis
pelenka öltéssel
igyekezett formát adni a
rongynak…
Egyszerre volt kisfiú és kislány.
Kergetőznek a dombvetésben.
Elfáradnak, kimelegednek, leülnek.
Sírnak, fuldokolnak a nevetéstől…
Hirtelen nagyon komollyá válnak,
mint a felnőttek.
Kezükben egy-egy pénzdarabbal
a közeli sziklához mennek, a csilingelő
fémek, mint madárhang.
Megesküsznek.
A pénz-pár ott lesz az elrejtett helyen,
míg a világ világ, ameddig
a szerelmük tart.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése