Előzmény: Cseresznyefavirágok novella.
Az est még alig telepedett a házakra, villódzó fényeknek garmadája árulkodott arról, hogy december vége van. Itt-ott petárdák hangját is lehetett hallani. Edina ilyenkor mindig elszomorodott. Eszébe jutott a sok kutya, akik rettegve rohannak ki a nagyvilágba, félelmük erősebb mindennél. Arra is gondolt, hogy egykor édesapja milyen nagy gondossággal figyelt a jó öreg bernáthegyire. Mindent megtett a kutya biztonságának érdekében. Még rádiót is elhelyezett a fekvőhelyének közelében, hogy tompítsa a zajokat, és sokszor kiment hozzá, a kazánházba, hogy biztosítsa Tilinkót arról, … itt a gazdi, és nem kell félnie. Tilinkó hatalmas kutya volt, nem nevelték szobakutyának. Szabadon járhatott a nagy, fákkal teli udvarban, volt téli és nyári lakhelye is, ahova a gazdák is bejártak. De sok éve már ennek…
Ha az édesapjára gondolt, mindig könnyek szöktek a szemébe. Olyan jó ember volt. Megszépítette a gyerekkorát az odafigyelésével, szeretetével. Hozta – vitte az óvodába, iskolába, amíg kicsi volt. Soha nem bántott volna meg senkit, ha módja volt rá, inkább mindig csak adott. Olyan ember volt, akire mindenki fölnézett. Szorgalmas, törekvő és becsületes. A hazugságot gyűlölte a legjobban. Még a kegyes hazugsággal is hadilábon állt. Pedig arra neki is szüksége volt, amikor megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg lett. Nem akarta elárulni a családjának, legkevésbé a kislányának, akit rajongásig szeretett. Tíz éve ment el, aztán néhány év múlva … az édesanyja is követte.
Mennyi év telt el, s most megint közeledett az év utolsó napja. Sok helyen még a maradék karácsonyi finomságok maradékait fogyasztották, kényelmesen hátradőlve, kinyújtózva a kanapén… nézték a televízió műsorát. Várták az év búcsúpillanatait és reménykedtek egy szép újesztendőben, ami talán elhozza álmaik megvalósulását. Az egész évi munka után jólesett ez a pár nap nyugalom mindenkinek, aki otthon lehetett. Sokaknak azonban nem adatott meg a pihenés, mert az ünnepnapokon is hívta őket a szolgálat. Szántay Edina nagy pihenést tervezett. Régóta dédelgette magában a gondolatot, hogy néhány filmet megnéz, és olvas olyan könyveket, melyek hosszú ideje várakoznak a könyvespolcon. A szerkesztőség persze most sem zárt be, de a főszerkesztő most úgy döntött, megjutalmazza magát néhány napra. Elhatározta azt is, hogy kimegy a sírkertbe is szülei nyughelyéhez. Szégyellte, hogy már több mint két hónapja nem járt a temetőben. Igaz, külföldön tartózkodott hosszú ideig, hazajövetelekor szembesült a felhalmozódott teendőkkel. Megfogadta már régen, hogy minden karácsonykor visz mécsest Korpás Bálintra. Egykori főszerkesztőjének köszönhet mindent. Ő segítette, támogatta, egyengette az útját, amikor még csak gyakornok volt. Olyan feladatok elé állította, amiben kipróbálhatta önmagát… s ezzel lehetőségeket nyújtva fejlődésre, és arra is, hogy majd átvegye a helyét a főszerkesztői székben.
A lakóparkkal szemben, egy hatalmas fenyőt díszítettek fel, a mellette levő Nagy Bank üvegrésze visszatükrözte a fényét… és maga az épület is ezüstben csillogott. Edina szerette ezt a csendes téli estét. Forró citromos teával a kezében nézelődött az ablakon. Régi karácsonyok jutottak az eszébe… amikor még gyermek volt, szüleivel együtt mentek az éjféli misére. Mára mindez már csak szép emlék. Pedig milyen szép is volt a pásztorjáték… igen, ott ismerkedett meg, illetve ott látta először Fonyódi Antalt. Elmosolyodott, miközben a régi képek villantak fel a szeme előtt. Vajon mi lehet most Antallal… hol él, mit csinál… vetődött fel benne a kérdés.
Fotó: Ruzsa Dániel.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése