Tóth Sarolta: A rém

Szobámban
középen áll a ládám,
turkálok rongyok között bokáig
egyedül, árván, állván
Rámolok báván,
Rém ül a ládám hátán.
Rémülten bámulok rá,
ládába vánszorog, rémült a Rém,
ládára révülten
ráülök én,
Félek,
mert belülről
dörömböl, könyörög,
esengve nyöszörög, menekülni szeretne
a Rém, szegénykém. tőlem fél.
Sajnálom,
nem bánom, elengedem,
hadd meneküljön, csak engemet kerüljön. el.
Rámolok, bámulok magamon
ámulok, talán bolond
vagyok én?
De jó, hogy ébredek,
most gyorsan felkelek, megnézem,
ládámon ott ül-e Rém,
elűzte álmom a
nappali fény.
Kémlelek,
keresek, kinyitom a láda fedelet,
üres - ez tény! - rémálom volt csak most
belátom a tünemény.
Biztonság okából
ládát a szobából kidobom én,
álmomban se jöjjön vissza
az ijesztő Rém.
Már nem is rámolok,
most inkább elfutok, hátha
megbolondulok ébren,
mert - elkap a Rémem.
Ládában ébredek,
holdkóros lehetek tán?
Jó lesz, ha vigyázol
fuss el a ládától,
elkap a Rém:
félj, mint én!