Fagyott
házak hősei között,
hideg
lámpák fényei mögött
suttogón
kilehelt ősítélet.
Gyökerek
apró erei fölött,
holtszáraz
levéltárs az, mi zörög,
egyperces
széltánca csupán az élet.
Lezüllött
boltíves üvegpalotában,
eltévedt
pilóták eme új porvilágban
készíték
életük olcsó játékszerét.
Egyeznek
olvadó jéghalálban,
nyerve
vizüket forró éjszakában,
áldva
jelenük kárhozott istenét.
Volt
Róma ereje igázott provinciák,
Káin
eszméje lett kirabolt szarkofág,
elveszítve
időknek fegyverét,
tűnődőn
ösztönös, miközben visszavág,
minden
perc áldott most, s átkozott óvilág,
hogy
feltépte múltnak mély sebét.
Minden
tett egyszer tükörbe nézett,
mely
kevésbé, mely jobban fénylett,
mesélve
igaza történetét,
engedve
át magát éjüres térnek,
sikoltva
csap fel, s hogyha végzett,
osztja
meg másokkal önérzetét.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése