Radmila Markovity: Gólya-élet

Szárny-nélküli gólya lettem,
naiv lélekkel repültem,
ostromoltam a Napot,
felettem, köröttem
minden ragyogott.
Sas széttárt szárnya,
vijjogó vadászzuhanása
nem rombolt le se jelent,
se, a sokat ígérő holnapot,
nincs szárnyamra nem vadászott,
furcsa éneket rikácsolt ott a
sziklatetőn. Nekem jósolt, de
kit érdekelt akkor bármi is.

Fiókgólya évek, percek alatt
tegnap lettek, ködbe vesztek.
Ormok dőltek robajjal, földrengés
rombolta remény-oszlopom,
falaimon sírva könyörgött a repedés.

Elmúlt rémálom helyére
telepedett a gémeskút
utolsó vödrének hűs vize.
Mindenkor ihatok belőle, de
forr, és arcon fröcsköl,ha
akaratának ellen szegülök,
belém döngölte:
nem lehet,
nem szabad
görcsösen szorongatni
hitetlen voltodat.