Az ünnep szavunk az id nap= szent nap összetételből ered. Eredendően valószínű tehát, hogy vallásos jelleget öltött – talán már a pogány, ősi korok természet-imádó népei körében is .Ma már sokfajta ünnep él körünkben a személyes – születésnap, névnap, különféle évfordulók – és politikai, nemzeti ünnepekre is rendezünk műsorokat. Az ünnepek fontosak: megtörik a hétköznapok monotonságát, alkalmat adnak a vidámságra, mulatozásra, ajándékozásra. Nem elhanyagolható jelentőségű az ünneplések közösségi jellege: egyedül nem lehet, nem szabad ünnepelni, mert a magány ilyenkor jobban fáj a mindennapok magányánál.
Az emberek szeretnek kikapcsolódni a szórakoztató látványosságokon, megfeledkezni gondjaikról és csak a pillanatnak, az ünnep nyújtotta élvezet örömének élni .Ezt már az ókorban is felhasználták politikai célokra az okos uralkodók tanácsadóikra hallgatva: „Panem et circenses!”= Kenyeret és cirkuszt! – a népnek és csendben marad. Időnként a kenyér helyett is aránytalanul több cirkuszt kapunk vagy magunk csinálunk Vannak naptári napok , amiket különféle szakmák művelőinek tiszteletére nevezünk ki ünnepnek /építők, bányászok, tűzoltók stb/ Van Anyák napja, Nőnap Gyerek-nap és hadd ne soroljam.
Megmaradtak a vallási ünnepek is – karácsony, húsvét, halottak napja stb. eredeti jelentésük lassan már el is mosódik és helyébe lép a profán népszokások magasztossága. Kár érte, de megbocsátható – aki nem ismeri a vallások tanításait, nem ünnepelne, pedig fontos, mert a szeretetet hangsúlyozza.
Ma már – személy szerint – én nem kedvelem az ünnepeket. Megváltozott eredeti jellegük: anyagiasság vad látványok uralják az ünnepet. Saját személyes ünnepeimet sem szívesen említem, szeretném elfeledni. Születésem nem érdemem, névnapom csak egy jel, kód /aki kórházban vagy börtönben van, nincs neve: helyette kap egy azonosító számot, - és ez beolvasztja őt a névtelen, majdnem tárgyiasult közösségbe/.
Voltak – emlékeimben őrzött számomra fontos események: iskolai ünnepségeken szereplések, érettségi ballagás, egyetemen diplomaosztó, doktorrá avatás - melyeken szüleim, családom tagjai nem vettek részt. .A tanukon kívül az esküvőmön sem volt jelen senki. Számos esetben megfeledkeztek névnapom köszöntéséről, ami nyáron van, tanítási szünet idején – és noha a kollégák névnapját közösen meg szoktuk tartani ünnepi ebéddel, összejövetellel, az enyémet nem, mert akkor nem voltunk együtt. Ez nem is fáj. Csupán az, hogy anyám rendszeresen távol maradt, még szülői értekezletekre is csak akkor ment be az iskolába, ha behívatták fontos ügyben, mint pályaválasztó továbbtanulás, vagy jutalmazás. Elmúlt az életem, már csak az vigasztal, hogy saját gyermekeim számára mindig sikerült boldog ünnepeket szerveznem és még ma is igyekszem unokáimat is megörvendeztetni ünnepeiken való részvételemmel és olyan ajándékkal, aminek örülni tudnak /noha – szomorúságomra ez ma már leginkább a pénz/ - de ezt hozta ez a szeretetben szűkölködő világ.
Milyen igazad van, Sarolta: ünnepelni egyedül nem jó, nem lehet. Ha magára marad az ember, legfeljebb az emlékeit ápolgatja, s igyekszik felidézni a megható pillanatokat. Ünnepelni azért jó, mint írod is, mert kimozdít a monotóniából, ha abban van az ember. Érdekes, úgy érzem, manapság szinte a szűkebb körre szorulnak vissza a szélesebben értett ünnepnapok, így minap is csak a hozzám közel állókat köszöntöttem a nőnapon. Könyvtárban voltam feleségemmel, éppen 8-án. Már elmentünk, amikor asszonytársam megjegyezte, nem mondtam semmit a könyvtárosnőknek. Tényleg, szóltam restelkedve, s most nem feledkezve meg (de érvényesen minden időre): Köszöntöm kedves nőtársainkat, mert bizony sokat köszönhetünk is nekik! (h)
VálaszTörlésÚj ünnepek vannak - politikaiak - ez is megosztja a társadalmat.
VálaszTörlésA születésnapokat nem érdemes számon tartani egy idő után /főleg nőknek!/
A névnap pedig csak egy jel, ha kórházba mész vagy börtönbe - szám lesz a neved.
Családtagokat mégis megköszöntöm, de magamnak nem igénylem már - megszoktam, hogy nem fontosak