Szájról szájra szállt az ének… És nemcsak az, hanem egy-egy történet arról: hogyan élt (vissza) némely ember (vélt) szabadságával egykoron.
Gyár, egyik műhelye. Kis zavar támadt egy motor működésében, ami veszélyeztette a további termelést. A szerelő – nevezzük K. úrnak –, akitől segítséget kértek, húzódozni kezdett, mondván: az óra, sajnos, de már a delet is elütötte. Megmérgesedett erre L. úr, villáskulcsot ragadott, hogy a gépet megreparálja, szükség szerint beállítsa. Mire K. – aggályait félretéve – felajánlotta, hogy segít, ha nagyon muszáj, s firtatni kezdte: lesz-e feldobva valami, hiszen a munka elhúzódhat, bele akár a késő estbe…
Más se kellett L. úrnak; „Elmész te a …” kezdetű instrukciójával K.-t nemes egyszerűséggel helyére küldte, maga meg a motort egy-kettőre rendbe tette.
Nem tudni, e kis közjátéknak lett-e aztán folytatása, K.-t nevelő foganatja. Lehet, hogy semmi ilyet nem kelesztett. De legalább, de akkor is: eme kis esemény a személyes példaadás „tárházát” – ím, megőrzött módon – valamicskét bővítette.
A kép címe: Beckett-dalok 2.; Jakatics-Szabó Veronika munkája.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése