Engedelmes gyermek voltam,
csodáltam a felnőtteket,
Minden szavukat elhittem,
sóváran vártam, felnőttségemet.
Tilalomfák között éltem,
büntetésektől féltem.
Hittem, hogy a felnőttek szabadok,
megvásárolják, amire vágynak,
szórakozhatnak, utaznak,
engem bezárnak,
rab vagyok.
Gyorsan elmúlt a gyermekkor,
szabad lettem ekkor.
Dolgozni kellett, munkát kerestem,
bizony, nem könnyen leltem.
Amikor végre találtam,
a főnökömet szolgáltam.
Tűrtem sok igazságtalanságot,
hazugnak láttam a világot.
Csalódtam a szerelemben,
elhagyott, akit szerettem.
Gyermeket vártam örömmel,
amikor felsírt, rádöbbentem:
felelősséggel tartozom érte,
vállaltam, szeretem,
rab leszek érte.
Háború jött, éheztünk, fáztunk,
kevés örömünk, álmunk,
reményünk a jobb jövőben,
ami nem jött, sőt eltűnőben
gúnyosan visszaint:
látod gyermekem?
Csalódtál megint.
A felnőttek sem szabadok,
legtöbben nem is boldogok.
Az ember küzdelemre született,
egyetlen kincse a szeretet,
Mindenki erre vágyik,
aki született.
Aki megkapja, az szabad,
adhat, kaphat.
Akit nem szeretnek, megbetegszik
lelkileg meghasonlik,
összeomlik.
Milyen igazat írtál meg, kedves Sarolta! Az ember küzd életében, s vagy megérti,
VálaszTörlésvagy nem: szabadsága a tét. Ám ez is csak akkor hat, ha felfogja: ami igazán éltet, az a szeretet. (o)
József Attila szerint az ember mind csalódik végül, vagy maga próbál csalni,
VálaszTörlésígy vagy úgy, de ebbe fog belehalni. Miért is? Talán mert a szeretet kihalófélben van, főleg magunkat szeretjük, és másoktól is elvárjuk, de nem feltétlenül viszonozzuk.