Engedelmes gyermek voltam,
csodáltam a felnőtteket,
Minden szavukat elhittem,
sóváran vártam, felnőttségemet.
Tilalomfák között éltem,
büntetésektől féltem.
Hittem, hogy a felnőttek szabadok,
megvásárolják, amire vágynak,
szórakozhatnak, utaznak,
engem bezárnak,
rab vagyok.
Gyorsan elmúlt a gyermekkor,
szabad lettem ekkor.
Dolgozni kellett, munkát kerestem,
bizony, nem könnyen leltem.
Amikor végre találtam,
a főnökömet szolgáltam.
Tűrtem sok igazságtalanságot,
hazugnak láttam a világot.
Csalódtam a szerelemben,
elhagyott, akit szerettem.
Gyermeket vártam örömmel,
amikor felsírt, rádöbbentem:
felelősséggel tartozom érte,
vállaltam, szeretem,
rab leszek érte.
Háború jött, éheztünk, fáztunk,
kevés örömünk, álmunk,
reményünk a jobb jövőben,
ami nem jött, sőt eltűnőben
gúnyosan visszaint:
látod gyermekem?
Csalódtál megint.
A felnőttek sem szabadok,
legtöbben nem is boldogok.
Az ember küzdelemre született,
egyetlen kincse a szeretet,
Mindenki erre vágyik,
aki született.
Aki megkapja, az szabad,
adhat, kaphat.
Akit nem szeretnek, megbetegszik
lelkileg meghasonlik,
összeomlik.
Milyen igazat írtál meg, kedves Sarolta! Az ember küzd életében, s vagy megérti,
VálaszTörlésvagy nem: szabadsága a tét. Ám ez is csak akkor hat, ha felfogja: ami igazán éltet, az a szeretet.
József Attila szerint az ember mind csalódik végül, vagy maga próbál csalni,
VálaszTörlésígy vagy úgy, de ebbe fog belehalni. Miért is? Talán mert a szeretet kihalófélben van, főleg magunkat szeretjük, és másoktól is elvárjuk, de nem feltétlenül viszonozzuk.
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.