Csecsemőnek van jövője,
felnőtteknek jelene,
öreg embereknek múltja,
a sorrendre nincs garancia.
A jövőnket nem ismerjük,
jelenünket élvezhetjük,
múltunk emlék és nosztalgia.
Múltunkban van sok tapasztalat,
jelenünkben aktivitás, munka, tanulás,
jövőnk remény és várakozás.
Emberi sorsunk tartalma,
választani nincs hatalma
az egyénnek, csak vállalnia.
Nagy-nagy múlt, amíg felegyenesedett az ember... Aztán láthatjuk, hogy mindennemű fejlődés ellenére sok dologban eléggé vadak maradtunk. Ezért sem tudok fenntartás nélkül nézni a (főleg másokra váró) jövőbe; nem találgatom, mi az, amit vállalnia kell az embernek, kedves Sarolta...
VálaszTörlésHa a nem várt sorsfordulat következik be és elveszik a remény, vállalni kell, amit a sors /a hatalom ura, a főnök.../ megenged esetleg parancsol.
VálaszTörlés/Például nekem a gimnáziumban azért mondott fel az igazgató, mert engedélye nélkül elmentem doktorráavatásomra. Így indokolta: "Nincs szükségem itt doktorokra." - neki tanári oklevele sem volt még, akkor járt levelezőn pszichológia szakra. Helyettem a tanulótársát vette fel, nekem új munkahelyet sem ajánlott. Voltak más esetek is pályámon./
Hát igen... Eseted alátámasztja azt, amit fentebb írtam... És ez mindig is így lesz, csak az igazán rátermettek tudnak küzdeni ellene, kedves Sarolta.
TörlésA tüskék megmaradnak bennünk, de a szurkálók is megbűnhődnek többnyire.
VálaszTörlésOptimista nem vagyok, ma a világ csordultig van erőszakkal, már gyerekkortól, és ez szomorú.