Laci barátommal egy osztályba jártunk, és egy utcában lakunk. Egész nyáron, a Körös parton tekeregtünk, hitványkodtunk, de arra ügyeltünk, hogy senkinek ne okozzunk kárt. Csoda jó hely volt az a Körös part. Mint a dzsungel! A város eltervezte a parkosítását, de csak addig jutott el, hogy a kert tulajdonosoktól elvett tíz métert a vízparttól számítva. Ott maradtak a kertvégi növények, fák, s egyebek. Egyik helyt még egy kacsaúsztató is kívül rekedt a kerítésen. Micsoda játszótér keletkezett ott a gyermekek örömére végig a parton. Lehetett indiánháborút játszani a diszbokrok, s gyümölcsfák között. Persze a kert volt tulajdonosainak ez inkább bánatot okozott, mint örömet. De nekünk, gyerekeknek maga volt a gyönyörőség!
Másik kedvelt helyünk a piac volt. Hétfőn és pénteken tartották a hetipiacot, s ha csak tehettük, kimentünk. Szerettem az ide-oda hullámzó embertömegben sodródni, bámulni a népeket, meg persze a kirakott árukat. A sokféle gyümölcsöt, zöldséget, az élőállatokat; hoztak oda ki az eladásra szánt kutyakölyöktől a papagájon és kanárimadáron keresztül mindenféle kisállatot. Legjobban a nyulak tetszettek – fehérek, feketék, tarkák, rőt-barnák, vadas színűek, kékes szürkék. A lógó fülű hollandtól a magyar óriásig ott vártak a vevőikre a gazda ketrecében, vagy kosarában.
Gabi néni, Anyuka unokatestvére volt a vasérnapi ebédek állandó vendége. Ő ismertette meg velünk a zsibogónak becézett zsibvásárt, az ócska piacot. Gabi néni bicsérdista volt, vegetáriánus. Szigorúan tartotta az étrendi előírásokat – húst nem evett, de tojást és tejterméket igen, s ezenkívül csak nyers ételeket fogyasztott. Biztosan azért kívánta Anyuka finom főztjét, mert minden fazékba, lábosba bele kukkantott, ami a kályhán volt. A Bicsérdy tanain kívül érdekelték az okkult jelenségek is. Még az asztaltáncoltatás is. Ehhez egy olyan asztalra van szükség, amiben nincs semmi fém, se szeg, se más. Körül ültük hárman. Gabi néni, Laci meg én, egymás kezét megfogtuk, az asztalra tettük és behunyt szemmel vártuk, hogy mi lesz. Nem lett semmi!
Gabi néni persze megmagyarázta, hogy „gátló tényezők” hiúsítottak meg a kapcsolat létrejöttét a szellemvilággal.
A szórakozásaink netovábbja azonban, még az asztaltáncoltatásnál is izgalmasabb a vasárnapi zsibogó, az ócskapiac volt. Hogy mi mindent lehetett ott kapni! S mennyi ember! Bámészkodtunk, s hallgattuk a sokféle beszédet. Vásárolni se ott se a hetipiacon nem szándékoztunk, kivéve, ha otthonól megbíztak valamivel. Ez megesett néha, ha kellett a konyhába friss zöldség.
Most, csak úgy a magunk szórakozására lófráltunk a sorok között. Ahogy ott tébláboltunk, Laci barátom az egyik asszonynál, aki mindenféle holmit árult, ami nála otthon fölöslegessé vált, meglátott egy pár ügyes bakancsot, egy igazi túrabakancsot, ami éppen jó is volt a lábára. Fellelkesedett, pedig nem is akartunk vásárolni.
- Jaj, tessék nekem félre tenni – kérte az árust -, megyek, kérek pénzt anyukámtól, aki itt van a másik soron, és jövök vissza, hogy megvegyem.
- Jól van, fiacskám, de vidd magaddal a cipőt, lássa anyukád, hogy mit akarsz megvenni, s ha neki is tetszik, hozd a pénzt. Ha nem, akkor a cipőt.
- De hát, nem is tetszik ismerni, hátha meglógok a bakancsokkal?
- Vigyed csak, vigyed. Látom én, hogy becsületes gyerek vagy!
Laci barátom még ötven év múlva is meghatódva emlékezett vissza erre a vásárra…
Bige Szabolcs Csaba
Ilyen példára sincsen sok "példa". Hogy így megbízzanak egy gyermekben!; s lám, fél évszázad múltával is milyen megható emlékként meséli Laci, akire biztosan nagyon mély benyomást tett az eset... (o)
VálaszTörlésÍgy van, kedves Gábor!
VálaszTörlésLaci barátomnak életre szóló élményt és magatartás mintát adott a piaci árus!
Ma ez már szinte lehetetlen lenne, sajnos. Pedig micsoda nevelő hatású...!
VálaszTörlés