"..boldog, aki nem örül" - írta Ady A Patyolat üzenete című versében.
Különös, ellentmondásos gondolat. Úgy gondoljuk, a boldogság forrása az öröm.
Ady versének további olvasása és életmódjának, magánéletének ismeretében egyértelművé
válik számunkra, hogy az öröm a kéjes gyönyört jelenti számára, életének ismeretéből azt is tudjuk, hogy
számtalan szerelmi kalandja volt - név szerint csak két nőt, - Lédát és későbbi feleségét, Csinszkát - ismerjük.
Hatalmas kéjvágyáért, a szerelmi gyönyörök hajszolása miatt halálos - az ő korában még nem gyógyítható - vérbajtól szenvedett, mely viszonylag fiatalon, negyvenkét évesen sírba vitte őt. Kevéssé ismert novellájában, a Mihályi Rozália csókja című történetben leírja, miként kutatta e betegség láncolat tagjait. Végül a nevezett színésznő sírjáig jutott. Ez a gondolata - természetesen - személyes és nem vonatkozik a szerelmi gyönyört, örömöt megfelelő mérséklettel és óvatossággal folytató személyekre. A szerelmi boldogság öröm.
- Az örömnek sok egyéb forrása is van, siker, nyeremény, szerencse, ajándék személyes találkozások, felsorolni szinte lehetetlen. A boldogságnak hasonlóképpen sok más forrása lehet és van. Neves költőinket a
boldogságés az öröm megihlette. Néhány példa ebből: "Míg az ember boldog nem volt, addig meg sem halhat"
" Szenvedés a boldogságnak egyik alkatrésze" / Arany János verseiből /
Vörösmarty: A merengőhöz - melyet feleségéhez, Laurához írt - idézet. " Nézd a világot, mennyi milliója, s köztük valódi boldog oly kevés."
Tóth Árpádtól kötetcím is: Az öröm illan
A Bibliából: "boldogok a lelki szegények"
Számtalan sláger szövegben szerepelnek az öröm és boldogság forrásainak megnevezései. Közös területük a szerelem. Feltétlenül mégsem tartoznak minden esetben össze, így Ady versében is helye van e különös szembe állításnak.
(ki)Csapongó szerelem, és öröm hajhászása sokszor okozott halált nem csak a művészeknél. Valóban megérte? Persze, ha visszafogottabbak lettek volna, kevesebb remekmű született volna. Az ember már csak ilyen, bármi áron, de boldog akar lenni.
VálaszTörlésNagyon jól látod Ildi Ady csapongó szex mániáját és ennek büntetését.
TörlésÉn elítélem az olyan férfiakat, akik csak a szexben találnak örömet.
A Napkorongon is van ilyen verselő, és büszke rá. nem irigylem, de nem értek egyet vele. Annyi lehetőség van a boldogságra más úton is
Kapcsolódom Ildihez a slágerdal-sorral: "Minden ember boldog akar lenni..." De hogy lesz-e, illetve érzését sajgónak, érzelmét tartósnak véli-e – azon múlik minden. Hogy Adyval mi mondatta az idézett sort, nem tudom, de az biztos: a vágyakozás már sok embert tett beteggé...
VálaszTörlésKedves Gábor!
TörlésOlvasd el Adynak A Patyolat üzenete című versét.Nem a vágyakozás, hanem a túlzott "beteljesülés" íratta vele ezt a verset - "...piszkos ruha az élet, s a vér be'nyomorult..." -
Nincs köztünk ellentét, kedves Sarolta! (Először egyébként "vágy"-at akartam írni, az keményebben szól...) A vágyakozás szerintem nem jelenti azt, hogy nem volt túlzott beteljesülés, inkább annak kifejezője, hogy semmi sem elég... Úgyhogy ezért is jelent meg annyi betegség...
TörlésClick to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.