5 megjegyzés :

  1. Szomorú, de így van, a halállal, ismerősök, rokonok elvesztésével szűkül az általunk élt világ, mígnem magunk is a "távozás hímes mezejére lépünk". Pedig nem akaródzunk, de ez nem kivédhető. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van ez; és gondolkodunk rajta, vagy nem, búsulhatunk, vagy sem, de ahogy írod is, Ildi: semmit nem tehetünk a távozás ellen. :-d

      Törlés
  2. A feledékenység kellemetlen, ha fontos dologról van szó, de a feledés képessége a megbocsátáshoz is hozzásegíthet. Van eset, hogy szeretnénk elfeledni, ami történt velünk, de nem vagyunk rá képesek, mert nagyon fájt, vagy szégyelljük magunkat miatta. Jó lenne az is, ha szelektálni tudnánk az emlékek között.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha mi nem is szelektálunk az emlékek között, azért megtörténik az mégis. "Az isteni mű csodája ez" – írja Bernát Aurél, a Feljegyzések éjfél körül című könyvében (naplójában). Annak az akaratnak a megnyilvánulásaként, hogy "halálunkkor már semmi ne maradjon bennünk, amiért nehezen válnánk meg az élettől". De hát, tudjuk jól, töretlen bennünk az életszeretet... Nehéz ügy ez, olyan mérkőzés, melynek számunkra egyértelmű a végső, vesztes kimenetele. :-d

      Törlés
  3. " Éltem, s ebbe más is belehalt már"- írta József Attila.
    Nekem a kezelő orvosom,mikor jajgattam. meghalok - ezt válaszolta:
    " Ez mindenkivel megtörténik"
    az egyetlen tökéletes igazság ez..

    VálaszTörlés