Bige Szabolcs: Gyermekmesék

 1.
- Milyen pénzet adtál nekem? – jött vissza a boltból a kicsilány.
Kenyérért küldtem el. Életében először egyedül. S most itt áll előttem felháborodva, hogy rossz pénzt adtam neki a kezébe, amivel nem lehet vásárolni.
Mutatja is a kettészakított papírpénzt. 
- Miért van eltépve? Kitépte el? – tört ki belőlem a szülő.
- Hát, én. Feléből fagylaltot akartam venni és feléből kenyeret, de a néni azt mondta, nem jó a pénz. Milyen pénzet adtál nekem?...


2.
  A kisleányom úgy másfél éves volt, kint játszott az udvaron a szomszéd anyukák féltő szeme előtt. A környék kedvenceként, hol az egyik anyuka vitte magával, hol a másik. Kicsit „babáztak” vele, majd visszatették a járókájába, ami ott állt a nagy udvar közepén. Egyszer csak fogta magát és kimászott ügyesen a járókából. A szomszéd lakás ablaka alá kitettek egy tálat a közös kutyánk részére, és mindenki, akinek valamilyen fölös falatja volt oda tette ki. Most délről maradt húsleves és három kövér galuska díszelgett a tálacskában. 
   Ez keltette fel a kicsi érdeklődését. Odatotyogott a tálhoz, és két kézzel kezdte gyúrni befelé a szájába a kitett maradékot. 
   Az ablakon kitekintő szomszédasszony rászólt.
   - Ne edd, drága! Az kutya étel.
   - Azs nem tutya étel, azs galuska! – jött a határozott válsz.


3. 
   Negyedik elemista koromban történt, hogy egyik osztálytársunkat lopáson érték. Cukorkát csórt a sarki fűszerestől.
   Megbüntették, kipellengérezték az egész iskola előtt. Szégyellte is magát, nem volt romlott lélek...
    Nem volt még kialakult erkölcsi érzékünk, így inkább sajnáltuk a gyereket, mint megvetettük az elkövetett tette miatt. Délután néhányan meglátogattuk, hogy vigasztaljuk.
   Édesanyja magából kikelve fogadott bennünket.   

 - Eleget vertem, mégis mi lett belőle!?