Mert senki nem képes önmagát átugrani. Érzékeli ugyanakkor helyzetét, tőle, még inkább gyötri a tehetetlenség tudata. Csak sodródik, és folyton megéli bensőjében kudarcait. A lényegről szóltál Gábor. gyuri
Aki többet szeretne elérni, ha megfeszül, sem lehet több mint amennyit testi és lelki képessége lehetővé tesz. Ha újra és újra kísérletezik, ismételten be kell ismernie: korlátai nem engedik. - Igen, úgy érzem én is, komoly emberi dráma ez. - Örülök, hogy egyetértünk, Gyuri.
Ez így van: hiába lenne kész a lélek nagy(obb) feladatokra, ha szellemi-testi képességekből csak kevésre (kevesebbre) futja. Úgy lehet, olykor az ambíció túlméretezett. De hát, a konokság is emberi tulajdonság... - Köszönöm véleményed, Sarolta. @-)
A pszichológia is úgy fogalmaz, hogy vannak sikerorientált és kudarckerülő emberek. Utóbbiak gyakrabban vallanak újra és újra kudarcot, mert ahogy a fenti vers is utal rá: ha túlzottan foglalkoznak saját kudarcaikkal, akkor nem is tudnak kilépni az árnyékából.
Mivel a szembesülés újra meg újra rávilágít a korlátokra, akkor hát legjobb lenne a szóban forgó területeken nem próbálkozni tovább. Lehet esély a sikerre - másutt! - Remélem, jól ráéreztem a teendőre, kedves Árpád! :d
Ez valóban fontos: megtalálni azt, amiben a legjobbak vagyunk, pontosabban lehetünk - igazán sikerre ez akkor vezet, ha azt csinál(hat)juk, amit szeretünk, illetőleg ami a hobbink.
És még akkor sem biztos, hogy ez a kívülállók számára sikernek minősül. Igaz, ha ezzel nem törődünk, cselekvésünk a magunk számára akár megnyugtató is lehet... :-d
Aki igényes - bármilyen célra - egész életében keresi az utat, de nincs garancia, hogy megleli. Önmagunkat keressük, de mások szemében látjuk meg, szükségünk van visszaigazolásra egy ideig...öregen már nem számít - az emlékek nem sokat érnek /szerintem/
Ez igaz: életünk nagy részében kereshetjük önmagunkat, utunkat, s egyszer csak rájövünk, ez a keresés volt az életünk. És esetleg még azt is számba vehetjük: tetteinket miképpen igazolták vissza mások, s adtak-e ezzel némi plusz erőt? :)
Mert senki nem képes önmagát átugrani. Érzékeli ugyanakkor helyzetét, tőle, még inkább gyötri a tehetetlenség tudata.
VálaszTörlésCsak sodródik, és folyton megéli bensőjében kudarcait.
A lényegről szóltál Gábor.
gyuri
Aki többet szeretne elérni, ha megfeszül, sem lehet több mint amennyit testi és lelki képessége lehetővé tesz. Ha újra és újra kísérletezik, ismételten be kell ismernie: korlátai nem engedik. - Igen, úgy érzem én is, komoly emberi dráma ez. - Örülök, hogy egyetértünk, Gyuri.
TörlésA tehetetlenség komoly emberi dráma - mégis folyton akarjuk, amit nem érhetünk el.
TörlésA lélek ész, de a test erőtlen - írja a biblia - így érzem én is.
Ez így van: hiába lenne kész a lélek nagy(obb) feladatokra, ha szellemi-testi képességekből csak kevésre (kevesebbre) futja. Úgy lehet, olykor az ambíció túlméretezett. De hát, a konokság is emberi tulajdonság... - Köszönöm véleményed, Sarolta. @-)
TörlésA pszichológia is úgy fogalmaz, hogy vannak sikerorientált és kudarckerülő emberek. Utóbbiak gyakrabban vallanak újra és újra kudarcot, mert ahogy a fenti vers is utal rá: ha túlzottan foglalkoznak saját kudarcaikkal, akkor nem is tudnak kilépni az árnyékából.
VálaszTörlésMivel a szembesülés újra meg újra rávilágít a korlátokra, akkor hát legjobb lenne a szóban forgó területeken nem próbálkozni tovább. Lehet esély a sikerre - másutt! - Remélem, jól ráéreztem a teendőre, kedves Árpád! :d
TörlésEz valóban fontos: megtalálni azt, amiben a legjobbak vagyunk, pontosabban lehetünk - igazán sikerre ez akkor vezet, ha azt csinál(hat)juk, amit szeretünk, illetőleg ami a hobbink.
TörlésÉs még akkor sem biztos, hogy ez a kívülállók számára sikernek minősül. Igaz, ha ezzel nem törődünk, cselekvésünk a magunk számára akár megnyugtató is lehet... :-d
TörlésAki igényes - bármilyen célra - egész életében keresi az utat, de nincs garancia, hogy megleli. Önmagunkat keressük, de mások szemében látjuk meg, szükségünk van visszaigazolásra egy ideig...öregen már nem számít - az emlékek nem sokat érnek /szerintem/
VálaszTörlésEz igaz: életünk nagy részében kereshetjük önmagunkat, utunkat, s egyszer csak rájövünk, ez a keresés volt az életünk. És esetleg még azt is számba vehetjük: tetteinket miképpen igazolták vissza mások, s adtak-e ezzel némi plusz erőt? :)
TörlésKorlátainkat talán sose tudjuk átlépni, hiába szeretnénk, sa talán nem is vesszük észre, hogy nem sikerül. :)
VálaszTörlésMeglehet, az boldogabb, aki észre sem veszi, min nem tud átlépni sosem... :)
Törlés