Hagyjatok! Hagyjatok!
Elfogyott a szufla.
Sziporka szirmaim
szanaszét a koszba.
Lemerültem,
elmerültem,
lábamat lógatni
létszükségletültem,
Mogorva magammal
morcolom magam.
Egy életszakasznak
bizony most vége van.
Bújok a vackomba,
s vacc-vacc, vackolva
Vackorra rímelek,
vacak vagyok –
Így érzem.
Valagam villantni
válságos valómban
nemigen érdekes.
Takaróm testembe
tűröm, tapasztom,
magamat nyúzom,
kedvem rohasztom:
semmi és senki vagyok
se jó, se tökéletes,
se semmilyen,
egy szóra se érdemes.
Érezted Te is
így néha?
Kuckómban kucorgó
lényem, a léha:
Rezzen és reszket,
kincsem már nincsen:
mit mutassak
még Nektek?
Üres űr zűröz
itt belül, bennem,
majd szólok,
ha kihevertem!
Most hagyjatok!
Dübög a durci:
nemsoká úgyis
meghalok.
De csendül a csend,
rezdül a rend,
rendeződnek a dolgok,
idebent.
Lesz majd erőm
megint: míg élek,
hiszek, küzdök ,
s szeretve remélek.
Ne aggódjatok!
Alszom egy nagyot,
s a holnapnak jel-
entem: jól vagyok!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése