Visszatért Zoli bácsi!
Váratlanul jelent meg. Senki se hívta. (Később derült ki, a váci papa intézte a meglepetést).
Adél múltkor még elég jól viselte, hogy valaki megmondja neki, mit tegyen, ám most az első pillanattól kezdve megmakacsolja magát, fekszik a vízen mint egy darab fa, és bőg. Mint kit vernek.
Zoli bácsi egyike volt itt a strandon az úszómestereknek, nekik volt feladatuk vigyázni a rendre, tisztán tartani a medencét. A többit már jóval előbb, őt tavasszal rúgták ki, s most pereskedik az igazáért. Míg Zoli bácsi Adélt tanítja a helyes lábtartásra mellúszásban, kis karika, nagy kör, én addig azon elmélkedem, kell-e ez nekem?
Papa azt mondja, hogy kell!
Ha jól megtanulok úszni és megunom fociban, hogy a hülye gyerek össze-vissza rúgja a bokámat, erre én adtam neki kötényt jobbról-balról, akkor még mindig elmehetek vízilabdásnak. Ott is kell a jó lövő és még jobban kell egy jó kapus.
Mamával egymásnak hajigálunk egy apró (vízi)labdát, kuncogok magamban, hogy jól lövök és jól védek, igaz, csak minden második gólt adok meg, ám nincs WAR, hogy visszanézzük.
Adélka fekszik a vízen, és végre elindul a lába. A mamának megígérte, hogy megmutatja, ő milyen vagány kislány. Nálam sincs semmi baj, amikor a halasztásos mellúszást tanulom, csak úgy siklok a vízen, a gond csak az, amikor a gyorsúszás levegővételét elhibázom sorozatban. Merthogy nem oldalról veszem azt, ha nem közben felemelem fejem a magasba.
Legszívesebben szállnék el innen, mint a vadludak, akik más hazát keresnek.
Miért?
Az eddigi rossz volt?
Nézem Adélkát, a mindig csak csacsogó kishúgom. Aki most meg sem szólal.
Gondolatban talán ő is repül, repül valahol messze-messze. Zoli bácsi meg hadd keresse!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése