Van nekem ez ismerősöm. Nem barátom, de én vagyok a pótlék arra az esetre, ha éjfélkor rajtam
kívül senki sem veszi fel neki a telefont. Akkor aztán rám zúdítja az összes aznapi cselekedetét. Ezek
pedig oly annyira nem szokványosak, hogy a hideg is kiráz tőlük. Beteg. Tudja. És figyelemfelhívásnak használ minden olyan dolgot, ami a normálistól eltérő. Ezekhez pedig szüleiben is partnerre talál.
Életkorilag csaknem a fiam lehetne. Volt már, mikor csak egy vércukor vagy vérnyomásértéket kaptok tőle a Messengeremre, ami olyan magas, hogy kiveri nálam is a biztosítékot. Aztán hiába hívom telefonon, nem veszi fel. Ez a játék része, amit nap nap után űz. Valójában, már nem sajnálom.
Sokkal inkább attól tartok, egyszer én is belekeveredek az ő világába. Ráadásul bordelaine is, azaz személyisége az ép és a nagyon zavart között mozog. A minap zaklatottan hívott fel:
- Nincsen elég gyógyszerem. A háziorvos sem írja fel, de nekem szükségem van rá. Felhívtam a pszichiátriát is, hogy bízhatnak bennem, nem szedem be az összest, de nem adnak. Mi lesz így?
- Nem tudom – válaszoltam. Próbálj meg ellazulni, ne figyelj önmagadra, csak a természetre!
Tulajdonképpen mondhattam volna bármit, úgysem hallgatott volna meg, mert mindig is öntörvényű volt. Másnap este tizenegykor ismét csörömpölt a telefonom. Józsi volt, s már meg sem lepődtem.
- Képzeld! – mondta gyönyörűséggel a hangjában – tegnap bevettem minden itthon található orvosságot, s ittam rá páleszt is. Majd felhívtam egy barátom, aki szólt a szüleimnek, akik rám
törték az ajtót, s bevittek gyomormosásra.
- Akkor, hogy hogy nem a zártosztályon vagy?
- Á, azt kikerültem, az orvosom felelősséget vállalt értem, s végre felírta a gyógyszerem. Úgy látszik, ez kellett hozzá! A szüleimnél vagyok, vigyáznak rám. Hangjában boldogság csilingelt.
Másnap úgy hozta a sors, hogy valamiért beszélnem kellett az édesanyjával. És ekkor akkora virtuális pofont kaptam, ami azóta is bíborrózsákat fest az arcomra nap nap után.
- Mit képzelsz Te? Hogy a mi Józsink? Tizenegyponton zár az ajtaja, még az apja sem tudta volna betörni. Miért találsz ki mindenfélét? Amit te állítasz, az hazugság. Józsi hívott bennünket, hogy vigyük el magunkhoz, mert túladagolta magát. Ennyi történt.
Mint, akit gyomorszájon vágtak. Normális vagyok egyáltalán én? Meghallgatom ezt a Józsit, ha örömódákat zeng, vigasztalom, ha alig hallom a hangját a szomorúság futamai közül, rendelkezésére
állok a nap huszonnégy órájában. Igaz, Messengeren írta, hogy ne beszéljek az anyjával semmiképpen
sem. Sokat gondolkodtam azon, miért jó az neki, ha sajnálják, de nem igazán tudtam rájönni.
Mindenesetre, Józsi írt nekem egy hosszú levelet, de már az emailemre, amiben azt állította, nem mondott nekem semmi olyat, amit én állítok. Besokalltam. Sértő és megalázó volt, amit ez a család
velem művelt. A tragikus hirtelenséggel elhunyt lányom nevében Józsi néha levelet ír. A hófehér papírt összetekerte, s csakis lila szalaggal kötötte át. A túlvilágról jött a posta – mondta ilyenkor.
- Nem is ismerted Zsófit, miért csinálod ezt? – kérdeztem egyszer tőle, mikor sokadjára virágot is vitt a sírjára, s a fotót, amit készített, fel is tette a Facebookra.
- Mert te nem tudsz mindig jönni, én meg néhány pillanatra lakom a sírjától.
El sem tudja képzelni, milyen hatalmas sebeket szakított fel bennem minden egyes alkalommal, és mennyire nagyon a lelkem legmélyéről. Egy elárvult édesanyának mindez elképzelhetetlenül fájdalmas.
És Józsinak is van egy lánya. Csaknem nagykorú már. Vele él. Hogy miért? Józsi anyagilag nagyon szépen el van eresztve. Mindene megvan. Ugyan nem főz, de hordatja az ebédet, sűrűn rendel a netről, a lánya minden kívánsága szent és sérthetetlen, s azonnal teljesítésre szorul. Nem tudom, mennyit sérül mellette a gyermeke, akinek a nagyanyja minden egyes napon meglátogatja őket, s, ha nagy a baj, akkor elviszi az unokáját. Az azonban, ha törik, ha szakad, mindig visszatér Józsihoz.
A Jordan női cipők és egyebek jelölik az útját. Néha azon tűnődőm, mi fog vajon történni, ha a lánya
kirepül, mert ugye, ez az élet rendje?! A lány nagykorú, gyönyörű szőke, kék szemű, gazella alakú.
Jelenleg egyetemista, jogot tanul. Tetszik-e vagy sem, mindennek két oldala van ebben családban is.
Az egyik nyilván az igazságé, de kinek a valóságáé: a szülőjé, aki rászorul a segítségre vagy a gyermeké, aki szabad akar lenni? És ebben az egészben az a leszörnyűbb, hogy ezért mindketten hazudnak néha, hogy ne fájjon annyira a nagy betűs élet, amit ez idő szerint egyikük sem él meg teljesen.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése