Bige Szabolcs: A Sándor család 3. rész

3. rész

 Ugrás a mélybe

   A repülőtéri tranzitváróban várakozott a Frankfurt - i gépre. Fülsüketítő zsivaj töltötte be a csarnokot. A csempés falak, a sok üveg felület megsokszorozva verték vissza a hangokat, melyek folyamatos mormogássá olvadtak össze, hogy csak a közvetlen közelben beszélő hangját hallhatta, de még azt sem érthette az ember.
  A hangszórókból időnként mindent túlharsogó hirdető szövegek hangzottak fel.
- Felhívjuk kedves utasaink figyelmét: a Róma – i járat utasai fáradjanak a négyes kapuhoz!
- Felkérjük Kovács kartársat, fáradjon az információhoz.
  Meg több ehhez hasonló hangos hirdetést, felhívást lehetett hallani.
  Gitta egyedül ténfergett ide, oda. A vámmentes üzleteket már végigjárta. Vásárolt is ezt-azt ajándékba leendő anyósának, apósának, és Lázárnak is. Apróságokra jutott csak a kicsi pénzéből. Magának csak egy finomka sálat vásárolt. Halvány pasztell árnyalatút. Jól fog illeni kreol arcszínéhez.
  A repülő jegyet Lázár küldte Németországból. Csak egy útra szólót, mert azt írta nem engedi vissza.
  Különös ember! Fiatalon nősült, s tizenöt év után elvált. Gyereke is van. Kettő: két fiú.
  Gitta csak ődöng a nagy váróban. Nézegeti az utasokat, a kiírásokat, de nem lát semmit. Eddigi életén gondolkozik. Meg a Lázárén.
  Hogy is tudtak ők egymásra találni? Hisz alig ismerték azelőtt egymást. Talán egyszer, kétszer találkozhattak otthon, a faluban. Lázár felesége rokonait látogatta, s időzött náluk egy-egy napot. Gitta még líceumi diák lehetett, és két szót, ha szólhattak egymáshoz. Alig emlékszik rá.
  Jó volt a líceumban. Könnyen tanult – vagy a mérce volt alacsony? Minden esetre kitüntetéssel érettségizett a román tannyelvű líceumban.
  Az iskolában, apja kéréséra Sándru Margaretta néven szerepelt, bár a születési bizonyítványába Sándor Margit volt bejegyezve. Ahogy apjából is Sándor József helyett Sándru Joszif lett.
  Az érettségi után fogorvos nagybátyja mellett dolgozott egy évig, mint asszisztens. Nem került ki otthon a továbbtanuláshoz az anyagi. Kicsit bántotta a büszkeségét, mert sok osztálytársa ment egyetemre, főiskolára. Neki csak egy év leteltével sikerült annyit félretennie, hogy beiratkozhatott a fogtechnikára.
  Időközben megszerette a szakmát, és dolgozott is egy városi fogászati rendelőnek közel két évig, amikor elhatározta, hogy áttelepül Magyarországra, Budapestre.
  Szerencséje volt, hamar el tudott helyezkedni. És újra Sándor Margit, azaz Gitta lett.
  Miután berendezkedett, munkahelyén beilleszkedett, kezdett tovább tanulásról gondolkozni. A jogi pálya vonzotta. Nem csak rajta múlott, hogy nem sikerült.
  Ekkor találkozott Lázárral egy közös ismerősnél. A férfi nagyon le volt lombozódva. Nemrég vált el a feleségétől, akivel már évek óta rosszul éltek, csak titkolták a rokonok előtt. És hogy a régi életére emlékeztető környezetből kiszakadjon, Pestre költözött. Feketén dolgozott, kevés pénzért, de legalább azt végezte, amit szeret: programtervezést. Havonta kellett átlépnie a határt, hogy újabb egy hónapig maradhasson. Egyszer hazament, máskor csak Nagyváradig, vagy Pozsonyba a testvéréhez, aki vendégmunkásként dolgozott kint, azután megint Nagyváradra. Meg is szólították a határon, hogy sok lesz ez a gyakori utazgatás.
  Olyan zaklatott volt, hogy alig szólt egy szót is Gittához.
  Két hét elteltével összefutottak az egyik bevásárló központban. Lázár meghívta egy kávéra, amit még sok követett a következő napokon. A férfi tele volt panasszal, Gitta pedig együtt érzően hallgatta. Úgy hagyta ott a volt feleségét a gyerekekkel, hogy semmit nem hozott magával a rajta levő ruhán kívül, és a személyes iratait. A házat eladták, és az árát is otthagyta a gyerekeknek.
  Gitta vigasztalta, és a vigasztalásból szerelem lett.
  Lázárnak a gyermekei nagyon hiányoztak, és a lány biztatta, vegye magához őket, ha anyagilag helyreáll. Ez hamarosan be is következett, mikor megkapta a munkavállalási engedélyét, és rendes alkalmazottja lehetett a cégnek, ahol dolgozott.
  Aztán egy pillanatra úgy tűnt, minden összeomlik Gitta körül. A fiú szülei Németországban dolgoztak, jó anyagi körülmények között. Hívták Lázárt, jöjjön oda hozzájuk, munkát biztosítanak neki, és a gyerekeit is hozza magával. A nagyszülők ragaszkodnak az unokáikhoz.
  Lázár azonnal beleegyezett, és félév se kellett, utazott. Gitta maradt. Hiába ígérte, hogy érte jön, reménytelennek látszott a helyzet. Hetek teltek, hogy se nem írt, se nem telefonált.
  Most Gitta szorult volna vigasztalásra, de tartotta magát. Nem mutatta, hogy fáj, és nem is engedte volna a büszkesége, hogy vigasztalják.
  Végül csak jelentkezett Lázár - három hónap múlva. Nem tudott hamarabb, mert hiába voltak ott a szülei, hiába bírta a nyelvet, mint román állampolgár nem kívánatos személynek volt nyilvánítva. Minden kapcsolatot megtiltottak neki. Olyan volt, mintha házi őrizetben lenne. Reggel a munkahely, délután haza. Ez volt részére kiszabva. Ezért nem tudott hírt adni magáról.
   Eltelt egy év, és Gitta most itt van a tranzitváróban. Ül a kényelmetlen műanyag széken.
- Vajon hogy jutok én el Darmstadtba? – gondolkozott – Van körülbelül huszonöt, vagy harminc kilométernyire Frankfurt repülőterétől. Lesz busz, vagy vonat, vagy taxi? Vagy kijön Lázár a reptérre? Tudja mikor érkezem.
   Hirtelen nyugtalanság fogja el.
- Úristen! Még németül se tudok rendesen. Hiába leszek ott kint Gretchen a Gitta helyett, idegen leszek egy idegen országban.



Bige Szabolcs