Kelebi Kiss István: Tanulmányok megíratlan versekről

Első tanulmány

Fecske érintette a tavat
s a nyugodtnak-gondolt mély
fölhasadt, hullámzott, rángott
s egy pillanatra, amint fölbukott,
láttam
a kármin disznót,
a kénszínű tehenet,
az alvadtvérszarvú nikkelbikát,
láttam
korommal bekenve kenyeret,
s erekből-csomózott hurkok
és csontokból-esztergált reteszek
összehangolt szerkezetét,
láttam
a szomjas fecske röptét,
mely szétolvadt fölöttem,
lecsorgott és lábaim alatt,
mint bűnös angyal bőre
tüskés lett az ég.


Második tanulmány

A kép ott izzik homlokom mögött.
Valami megáll, ágaskodik,
néha émelyítően szivárványos,
de mégis kellemes.
Ott vagyok a fények közepében,
mint az árnyékok gyomrában is,
ám e kettősség az, mely emberré igazít.
Ujjbögyeim érintésre éhesek,
s ha nincs lehetőség,
veszélyes vadállatok ők,
a bőrön keresztül visszaharapnak,
és véresre vájják a lelket.
A tükörben virágzó kertnek látom
arcomat, de halovány a háttér,
a tragikus rajzolatok vagy elmosódnak,
vagy én kenem elviselhetővé őket.
Szeretném hinni, hogy minden tócsa
mellett ott áll Isten, figyel,
és nem enged belefulladni
ujjnyi csapadékba.
Hiszem, a mulandóság rugói
tartják mozgásban az öröklétet.


Harmadik tanulmány

Hidakat helyezni hétfők hóna alá,
érezze mindenki a visszataszító statikusságot.
de láttatni folyók kétségbeesését,
a mindig-haladás kényszerének borzalmát is.

Még nem tudom milyen ingerek vezetnek majd
kimondani a szavakat, nem tudom milyen kutak nyílnak
és mekkora mélyek sodródnak felszínné ma éjjel.
Nem tudom, ki néz rám föntről, vagy sandít alulról,
kit látok, vagy ki lát engem,
honnan és hová indulnak tekintetek
és miért kiáltozik bennem, aki sok éve néma:
Édesanyám..
Nem tudom.


Kelebi Kiss István