Régen láttalak.
Elmúlt három tél,
három tavasz.
Sok gondolatom járt feléd.
Nem jött tőled levél
egy idő után.
De most újra írsz.
Nem tudom, miért.
Hiányoztam talán
bolondságomért.
Én is hiányoltalak,
álltam tűnődve
az éjkék ég alatt,
mikor az álom elkerült.
Töprengtem,
vajon most kivel nevetsz.
Talán boldog lehetsz
valakivel,
aki bolondabb nálam is.
Egy másikat szeretsz.
Engem tán nem is szerettél.
Barátként kezeltél.
Ki tudja már.
Ki tudja, most ki vár,
ha este hazatérsz.
Ki tudja, kivel élsz.
Magadról sosem beszélsz.
Szűken méred a szót,
ha rólad kérdezek.
De azért fognám kezed,
ha felém nyújtanád.
Nem tudom, miért teszed,
amit most teszel.
Bár elmondanád.
Majd megtudom,
ha lesz benned bizalom
megosztani velem,
mit érzel.
Nem siettetem.
Hagyom, hogy a szó
magától kéljen ajkadon.
Lesz még alkalom,
mikor majd beszélgetünk.
Mikor mindent elmesélsz.
Kísérjen addig is halk dalom.
Amíg visszatérsz.
Musztrai Anikó
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése