Kapolyi György: A nagy utazás

 

A negyedik emeleti lakás csendjét jóformán nem zavarta meg semmi. A régi bútorok, festmények, szőnyegek dús egyvelegében, a tört fény kiemelte a porcelánokkal zsúfolt vitrint, ami meggyőződéssel uralkodott a számtalan tárgy felett. Ezen a békés szigeten-az élet rohanó dübörgésétől elszigetelten két öregember élt. Két idős asszony, az egyik kilencvennyolc, társa mindössze kilencvennégy évet tudott maga mögött. Körülöttük már mindenki elment, csak az összefolyó emlékek tömege kísértett a szobákban, hangok, elmosódott arcok és tekintetek, .Reménytelenül egymásba gubancolódott képei a múltnak, már szétválaszthatatlanul összeforrva - sokszor minden logikus rendet mellőzve, de éltek. A kis termetű, testes Ilonka néni volt a fiatalabb, ő főzött, és általában a házimunkák nagy részét is végezte. Irma néni is besegített, de leginkább a fotelben időzött. ami kora miatt, már megengedhető. Mindenük megvolt, ami az öregséget határozottan elviselhetőbbé teszi Irma, sokat szunyókált, visszaálmodva a régi időket, ha ébren volt, akkor is messze jártak gondolatai. Az álombeli élete, egyre közelebb került az ébrenlétében elkövetett gondolataihoz. Már szinte fel sem tűnt neki mikor megy át álmából az ébrenlétbe. Hosszúra nyúlt élete. bővelkedett eseményekben, számtalan, emléke életre kelt, így sosem érezte az egyedüllét bizonytalan érzését. Ha kora eszébe jutott, azonnal jelentkezett a búcsú közelségének érzete is, ami nem meglepő ebben a korban. Bár ez olyasmi lehet, mint a repülés. Mindenki természetesnek tartja, hogy időnként egy-egy gép lezuhan, hiszen minden közlekedési eszköz rejt veszélyt, de ha ő ül repülőre, nem hiszi el, hogy vele is megtörténhet. Irma néni is tudta egész életében mi a történet vége, de valahogy magára nem vonatkoztatta. Most viszont, hogy igen közelivé vált a lehetőség, hitetlenkedve – sértődötten, nem akarta tudomásul venni. Próbált hosszabban ébrenmaradni, érezte, az egyre gyakoribb elalvások nem vezethetnek jóra. De nem sokra ment igyekezetével, nem vette észre, ha elaludt, vagy akkor hitte azt, hogy ébren van, ezt nem tudta senki. Az utóbbi hetekben, érdemben lefogyott, pedig ugyan úgy étkezett, mint annak előtte .A számtalan-apró vészjelzés elszomorította, már nem lehetett figyelmen kívül hagyni a tüneteket. Ilonka néni korholta, és buzdította, mert elhagyod magad, keveset mozogsz,-mondogatta, minden alkalommal. Kilencvennyolc év - morogta  Irma, te sem gondolhatod komolyan amit mondasz. Ilona változatlanul vezette a házat, Irma meg egyre többet időzött a fotelban. Irma különös dolgot álmodott. Kislány volt, egy parkban játszott, mikor hirtelen eltűntek a körülötte futkosó gyerekek. Hideg szellő támadt, és vészjósló csend. A fák közül anyja alakja lépett ki a pázsitra, rolli kutyájuk kíséretében, és hívogatón intett felé. Felriadt szendergéséből, elhatalmasodott rajta a szorongás. Ez nem jelenthet semmi jót - mondta, az idejét sem tudom, mikor álmodtam utoljára a mamával. Másnap délelőtt Ilona reggelijüket készítette, mikor a konyhában mintha megállt volna minden. Üveg keménnyé vált a napfény, a levegő hideg masszaként vette körül. Megdermedve a szokatlan élménytől, mintegy álomban, bebotorkált a nagyszobába. Irma a fotelban ült mozdulatlanul. Megtört tekintettel meredt maga elé, arcán nyugodt, halk mosoly. Ilona lábai elerőtlenedtek, lerogyott egy székre, és halkan sírni kezdett.

A lakásban megmaradt a szokatlanul mély csend. Ilona egyedül végezte mindennapi megszokott teendőit, gondolatait beárnyékolta kilencvennégy évének tudata Gyakran hallotta a szobából Irma csoszogó lépteit, az egyetlent, ami lecsendesítette maró egyedüllétérzését.


Kép: Kapolyi György tusrajza