Árkossy
Andrástól hallottam először Medjugorje nevét. A magas, sportoló fizikumú,
fekete sörényű férfi beszélt a kicsi hercegovinai településről, az ott történt
csodáról. Néhány gyermeknek naponta megjelent a Szűzanya a kimondhatatlan nevű
„jugó” falu közelében. Ezt kürtölte világgá a Szabad Európa Rádió is. Amit
persze csak megfelelő fönntartással füleltünk, ebben a hitében erősítettük meg
Kopasz Lacit, üzemünk pártitkárát. Aki halván az „ellenzéki felforgató” Árkossy
előadását, nyomban kicsörtetett a középvezető számára épített csupa ablak
irodából, az élcsapat véleményét igyekezett érvényesíteni. A vesztesek mi voltunk,
nem tudtunk meg többet Medjugorjéról, se a látnokokról. Fültanúi lehettünk egy
személyeskedésig fajuló ideológiai vitának a daliás András és a gyomorbajos
forma László között.
Nagy
hatása volt Árkossy – vitát megelőző – szavainak. Éreztem, meg kell tudnom mi
az igazság a „jelenés-ügyben”? Írtam a barátaimnak: hallották-e hírét a
medjugorjei csodának? Ők is a SZER adásaiból értesültek. Szegfűdomby javasolta
válaszlevelében: gyűljünk össze jövő nyáron, a dél-zalai tanyáján, s onnét
kiindulva tegyünk pár napos kirándulást Jugoszláviába. Összekapcsoljuk a Dalmát
-tengerpart meglátogatását egy mostari, medjugorjei kiruccanással. Ebben megegyeztünk.
Igyekeztem
minél több élménybeszámolót, dokumentumot beszerezni. Szinte megszállottja
lettem a témának: láttam több amatőr helyszíni fotót. Volt köztük nem egy,
amiért Däniken a fél karját odaadta volna. (Például azért, amelyiken a Nap
körül forgó sötét korongok látszottak. Más képeken a szomszédos hegy tetején
álló hatalmas feszület mutatkozott egészben, félig eltűnve, majd is-
mét
teljes nagyságában.) Beszéltek a templomba zarándoklók csodás gyógyulásairól, a
misék közbeni látomásos jelenetekről. Legnagyobb hatással mégsem ezek a
szenzációk voltak, hanem egy látszólag értéktelen profilkép. Az egyik látnokról
készült, Jelena Vasilról. Földöntúli nyugalom, alázat és báj sugárzott abból a
szép gyermekarcból.
1985
kemény telének elmúltával, s nemcsak a várt rügyfakasztó tavasz közeledte okán,
különös bódult hangulat lett úrrá a lelkemen. Alig győztem kivárni a hetek,
hónapok múlását. A barátaim leveleiből is hasonló feszült várakozás érződött.
1986.
április 28-án verőfényes napsütésben úszott az ország, s készült a május elseje
giccsparádés megünneplésére. Semmit nem tudott arról a rettenetről, ami néhány
nap múlva a Csernobil szóban csúcsosodott ki.
Emlékszem
a hömpölygő tömegre, zászlók, transzparensek emelkedtek. Az arcokon, a
szemekben már korántsem az a lelkesedés tükröződött, mint évtizeddel korábban.
A dolgozók folyamában a központi tribün előtt haladtam: mosolyra feszített
arccal, integetve, amikor a mögöttem lépkedő Árkossy Andris a fülembe súgta a
borzalmas szavakat:
–
Jóska, Ukrajnában fölrobbant egy atomerőmű! Terjed a sugárzás, az osztrákok,
németek veteményestül szántják be a földeket...
Föl
sem fogtam azonnal a hallottakat. Robbanás? Atomerőmű? Hol? A következő napok
suttogva továbbadott hírei felkavarták a lelkemet.
A
fölvonulás és pár üveg Kőbányai sör után hazaballagtam a szoba-konyhás albérletbe.
A barátnőm az öblös fotelben kuporgott, kisírt szemét kétségbeesetten emelte
rám. Hozzáléptem, zokogva a nyakamba borult. Szívszaggatóan jajgatott: mi lesz
velünk? Sugárfertőzöttek leszünk, torz gyermekeink születnek...
Átöleltem,
esetlenül nyugtattam a remegő lányt. De legszívesebben elbőgtem volna magam.
(...)Nehéz
megítélni, pontosan hány ember halálát okozta a katasztrófa, mert sokan csak
később hunytak el a szövődményekben (például daganatos megbetegedésben), és
vannak, akik még ma is élnek, de nem lehet eldönteni, betegségük összefüggésbe
hozható-e a történtekkel. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 56 közvetlen
áldozatot tart nyilván: 47 munkást és 9 gyermeket, akik pajzsmirigyrákban
haltak meg; valamint becsléseik szerint körülbelül 4 000 ember halt meg a
későbbiekben ezzel kapcsolatos betegségekben. Megemlítendő, hogy a hivatalos,
Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által obszervált és feldolgozott adatok
mellett léteznek más vélemények is az áldozatok számára vonat-koztatva. A
Greenpeace nevű szervezet saját jelentéseiben a számok többszörösét közli, és a
hatások elbagatellizálásáról beszél. Az International Journal of Cancer c.
szaklap 2006-os tanulmányában megjelentek szerint az 1986-os események
körülbelül 1 000 pajzsmirigyrákos és 4 000 egyéb rákos esetet okoztak Európában,
ami az összes daganatos megbetegedés 0,01%-a a szerencsétlenség óta. A
tanulmányban megjelent tudományos modell szerint a tragédia 2065-ig kb. 16 000
pajzsmirigyrákos és 25 000 más típusú rákos megbetegedésért lesz felelős. Az
erőműrobbanás teljes hatását a lakosság egészségére ugyanakkor nehéz
megbecsülni.(...) A jód radioaktív izotópjai a pajzsmirigyrákok incidenciájának
drámai növekedésért felelősek, ám a hematológiai betegségek száma is
megszaporodott az incidens hatására. Adatok állnak rendelkezésre, hogy az
alacsony dózisúzás a kardiovaszkuláris kockázatot is növelni képes. Az
érzékszervek is sugár érzékenynek tekinthetőek, a szem legjellemzőbb eltérése
radiointoxicatio kapcsán a cataracta. Az atombalesetet megelőzően is leírták
már, hogy az atombombakísérletek túlélői körében a pajzsmirigy malignus neoplasmái
szignifikánsan gyakoribbak. (...)A tragédia bekövetkezte után azonban nemcsak a
sugárzás okozott haláleseteket. Európa szerte számtalan terhes anya döntött az
abortusz mellett, hogy magzatát megóvja az esetleges teratogén hatások miatti
fogyatékosságtól. Az, hogy az eljárás mennyire volt megalapozott, meglehetősen
vitatott, ám tény, hogy a balesetet követő hetekben 40 000-el több művi abortusz
történt, ezzel a még meg nem születettek is bizonyos értelemben áldozatokká váltak.16
15(Horváth
Miklós: Magyarország az internacionalizmus szolgálatában, részlet,
http://www.xxszazadintezet.hu/bemutatkozo/bemutatkozo/horvath_miklos_magyarorsz.html
16(Chernobyl
Prypiat,részlet,
https:/
Rakéták és kövek
Hatalmas tömegú információt hordoz az írásod. Rendkívül érdekes és értékes is egyben, sőt nagyon elgondolkodtató.
VálaszTörlés