Miért félnél?

Miért félnél? Minden könnyben van öröm,

minden mosolyban van némi sóhaj.

Keringesz a naparcú fénykörökön,

sebeidet meg behintik sóval.

Önpusztító sors ez, torzzá formálod

a kecsest, a szépet rútnak fested,

s a gazokat mind Istenként imádod.

Gyűlölöd magad, hogy szerethessed.

Hazug, kifordított lett ez a világ.

Miért félnél? Megvakít az, aki lát,

nyelvedet vágja ki. Mondd, kell több ennél?

Kishitűség, rontótüzek, kényszerek,

azt is megtagadod, aki még szeret.

Embertelenül, mintha ember lennél.