Fáj a tavasz,
fáj a nyár,
őszi idő
fáj a táj.
Fáj, ha elhagysz,
ha maradsz,
nem siratlak,
néha csak.
Fáj az élet,
a magány,
nem vigasztal
senki már.
Fáj a mindegy,
a közöny,
fáj az öröm,
köszönöm.
Fáj a dallam,
fáj a rím.
a hallgatás,
mint a sír.
Tóth Sarolta: Fáj még
Fáj a tavasz,
fáj a nyár,
őszi idő
fáj a táj.
Fáj, ha elhagysz,
ha maradsz,
nem siratlak,
néha csak.
Fáj az élet,
a magány,
nem vigasztal
senki már.
Fáj a mindegy,
a közöny,
fáj az öröm,
köszönöm.
Fáj a dallam,
fáj a rím.
a hallgatás,
mint a sír.
Fájó, keserű, még az örömös érzéseket is eltöltőn szomorú érzelmekkel is telik az élet, melyben elégedettségre törünk... Mindez, mint egy minapi beszélgetős tévéműsorban kifejtették, a boldogság-tanfolyamon való részvételünkhöz tartozik. Természetesen, ahogy öregszünk, egyre inkább a nehezével birkózunk - úgyhogy versed igazán reális megközelítésben adja elő az életiskolát, kedves Sarolta. @-)
VálaszTörlésÍgy igaz, de a dallammal próbáltam a fájdalmat elviselhetőbbé tenni, mert a boldogságot nem lehet megtanulni, de elveszíteni - ha volt! - könnyű.
VálaszTörlés