Tamara az édesanyjával, Hajnalkával lakott egy belvárosi lakásban.
- Ki volt az, anyu? – riadt fel Tamara - Ilyen kora hajnali órában vajon, ki lehet? – dörmögte morcosan.
- Szilvia! – vetette oda sietve, az anyja és kisietett a fürdőszobába.
Szilvia nem más, mint az új asszony, ahogy a rokonok és ismerősök nevezték maguk között Bóni mostani feleségét. Új asszony, mondják már tova tizenkét éve. Sokan még a keresztnevét sem tudják (vagy nem akarják tudni).
- Valami baj van? – futott Tamara az anyja után.
- Az apád rosszul lett – szólt bentről az asszony. – Szilvia pedig meg van rettenve. Nem tudja mit tegyen. Kihívta a mentőket és Bónit kórházba vitték.
- Értem.
- Nem értesz semmit! Szilviának hétre munkába kell mennie és nem tud bemenni a kórházba.
- Jaj, anyu!
- Ne jajgass, hanem öltözz. Megyünk apádhoz! Csak nem képzeled, hogy magára hagyom, mikor baj van?
- Rohanok! – és rekordidő alatt összeszedte magát.
Ez időtől fogva felváltva látogatták naponta a beteget. Egyik nap Hajnalka, másik nap Tamara nézett be hozzá és vitt, amire szüksége volt.
Amint az állapota engedte Bónit kiengedték a kórházból, Szilvia, az új asszony haza vitte.
De hát, hova is vitte volna?
Ez az áldozatkészség. A volt feleség tette, ami - bár meglepő, de - a leírtak szerint szükségesnek látszott. Aztán, hogy végül mi történt, azon sem csodálkozhatunk. Miért is kellene?... :d
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEz így történt!
Törlés