gyökeret hajt, meddőn megformáz,
arctalan jósága mind egybeforr,
mint régi könyvekben a kopott máz.
Elszakadtam az élet tengelyétől,
kimondanám, - hogy Isten veled,
magával vitte legszebb vigyorát,
- és telesuttogta nézésedet.
Csak a lenni-akarás ficánkol,
emberré gyötör az örvénylő szív,
szégyenbe borít, aranya lángol,
és rózsa-arccal nótázik a naiv.
Mert utálom ha megoszt a panasz,
csikar a világ parázna gyomra, -
- a kényelem körútján lazítasz,
hanyatt fekve, a bitang csillagokra.
Szellem bilincseiben a szavak,
komfortos tudással szédelegve,
az erősszak ízével szólítanak,
új káprázatra, új Heródesre.
Csak ami emberi az tör ellenünk,
- a rosszat fogja föl az értelem,
mégis cifra rongyokban rettegünk,
amíg az ígéret gyümölcse terem.
Valahogyan valóban ilyen világban élünk...
VálaszTörlésClick to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.