Az Emőke nevet anyám választotta. Aztán a keresztanyámmal (édes egy húga) soha a szájukra nem vették. Halálukig a nekem ridegebben, szigorúbban hangzó Emő-t használták (Mostanában tudtam meg, hogy ez a nevem becézett alakja. De kétlem, hogy ezt ők is tudták volna. ) .
Apámnak Snuki voltam; az öccsének Emsi. Idegeneknek Erika, Enikő, Emese, Emma, sőt Ervin, Egon, és minden egyéb E-betűvel kezdődő személynév.
Úgy látszik, nekem ez a sors „íratott meg a könyvben”. Ősi pogány magyar női keresztnév gyanánt tartotta számon a szájhagyomány. Évtizedekig a naptárban sem szerepelt. Csak azzal a feltétellel kaptam meg az Egyháztól, ha az érdekeltek egy keresztény - katolikus szent nevét is mellé választják számomra. Így lettem Veronika is (Hogy Ildikó mitől, az mindmáig rejtély.). Napja január 13. Így hosszú-hosszú évekig kézenfekvő volt, hogy apám január 11- re eső születésnapjával közösen ünnepeljük a naptárba be nem került Emőke helyett.
Később az ejtésével akadtak problémák. Sem az orosz, sem a francia nyelv nem vette könnyen az Emőke hangcsoport által támasztott akadályt (Ha eddig ki nem derült volna: e két idegen nyelv oktatásával kerestem a kenyerem negyven esztendeig egy budapesti középiskolában. Illetve 1988-tól már csak a felét.
Azért számos egykori külföldi barátom közül éppen néhány éve járt ismét egyikük Budapesten. ).
Nem egyszer előfordult bemutatkozáskor, hogy magam közöltem: úgysem tudnátok kiejteni, szólítsatok az egyszerűség kedvéért Emmának.
Egy véletlen találkozás alkalmával tudtam meg, még egyetemistaként, Csingiz Ajtmatov Nobel-díjas kirgiz írótól, hogy sok bonyodalmat okozó keresztnevem az ő nyelvükben is létezik. Azonos ejtéssel és azonos jelentéssel: anyatejjel táplált.
Addig is idegennek éreztem magamtól ezt a keresztnevet. De az új információ birtokában már tudtam, most is biztosan tudom, nem nekem találták ki. Boldog az a nő, akinek követendő példaként egész életére az édesanyja szolgál. Aztán vagyunk, nem is kevesen – az ő nevükben is írom ezt a töprengőt –, akiknek nagyon sok mindent másképpen kellett, kell csinálnunk, mint ahogyan otthon megtanultuk.
Tehát Emma.
Első katedrára állásom előtt különösen nyugtalanított, hogy’ fog az a kicsinyítő képzős, általam gyermekdednek érzett név a néni mellett hangzani. Egész jól hangzott. Főleg, mert mást hívtak így. A vezetőtanáromat a gyakorló iskolában. Én mégis sokáig a szimpla tanárnő, esetleg Bihary tanárnő megszólítást ajánlottam.
Nagy és megtisztelő áttörés volt, amikor a 80 - as évek elején egy külföldről diplomata szülők fiaként francia nyelvterületről hazatért tanítványom Madame – ozni kezdett, és ez a megszólítás futótűzként elterjedt.
De még a minimumból is lehetett minimálisabbat csinálni.
Bíbor unokám beszéd - tanulása kezdetén sehogy sem boldogult az Emőke nagymama megszólítással. Nem csodálkoztam, vagy nehezteltem. Ötletes ösztönösséggel Emem, alias MM - re kurtította. Nekem annyira megtetszett, hogy ennyiben maradtunk a rokonság azon ágán. Illetve maradtunk volna. Ám Buda öcsi még ezt is sokallta, így az ő négyéves megszólításában: EH vagyok
( Egyelőre még komoly küzdelmet vívunk a mássalhangzók szép, ízes ejtéséért.).
Emem, alias MM előtt voltam Anna papája mamája is. Imádtam ezt a nevet. Ennél pontosabban nehezen helyezhet el egy 22 hónapos unoka a családi hierarchiában valakit, aki jóllehet nem egyszer fordult elő a világ átmenetileg távoli pontjára szakadt kis családban, a nagymama megszólításra mégsem egyedül jogosult.
Aztán a hugi, Boglárka megszületésével ismét csonkult a nevem. Anna elmaradt. Maradt a papa mamája.
És született mellé egy Bizsu mama. A papa mamája elkopott, Bizsu - mama még ma is fel - fel röppen néha.
Ja, igen. Voltam én is rövid ideig becézett fiatalasszony. Szivike. Meg Süni. Meg Drezda kutya.
Egyszer még Bihary Zsolt anyja is (Jól tetszik lenni? Két kezem - lábam négyfelé, én hason állapotban az óbudai amfiteátrumban felöntött természetes jégpályán egy különösen fagyos télen. Akkor semmim nem törött. )
Kíváncsian várom az újabb fejleményeket.
Szép neveid vannak és különlegesek is! :-)
VálaszTörlés