Hétszínkék
csodaszőrű
kuvaszt
simogattam.
Az övé volt.
Előttem járt.
Megmutatta a
soha nem látott
csillagtüzeket.
Határtalan kötélen
ringtam –
Szívemben
az éter
nesztelen
rezegett.
Birodalmában lebegtem:
mesejátékként szitált
az atomeső.
Tudtam,
az idő
hátoldaláról
nevetek rá.
„Egyedül
érkeztem meg
hozzád.
A többiek
a hintánál
maradtak.”
A fal nélküli
szoba
félhomályából
rám mosolygott
talányosan,
és
nem bírtam
hinni: ő Isten.
Riba Ildikó: Igazságlehunyom szememszorosra zártpilláim mögött sziporkázóféktelen fények villóznakrajzolt köreik között
Mátay Melinda Mária: Hagyjatok!Hagyjatok! Hagyjatok!Elfogyott a szufla.Sziporka szirmaimszanaszét a koszba.Lemerültem, elmerü
Mátay Melinda Mária: PsychéA Folyó fölötta Héttornyú Sziklavárban,múlt és jövőszobákban,tárt ajtók, széljárta függönyök köztcs
Riba Ildikó: KésőKéső már nincs többé vágy.Hazugságaid utána fáj se fáj. Elvesztél az időben,ölembe senki 
Mátay Melinda Mária: Az első gyermekÜres alagsorban hánynád lemagad.Alattad véres lepedőd.Undorodsz a kábaságtól,a kíntól,a testedtől,s
Riba Ildikó: Sikolybanszavak elhallgatnakmakacs falak leomlanakereje elméket kavarkétélű fájdalom facsarsikolyban állok m
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése