László Mészáros: Őt vártad

Őt vártad. 
A súlytalan fényből kilöttyent éjszaka
homlokot maró hidegében,
elmosódott körvonalait
a mozdulatlan ürességre feszítve.
Szeméből a tengert, 
s alámerítkezve, a zátonyarcodon
verejtékező tehetetlenség 
önmetsző hullámpengéit.
Őt vártad.
A menny taníthatatlan nyelvezetét
kőbe marva, 
érkezésének dalát komponálták 
egyre hangosabban, 
és egyre magabiztosabban körmeid.
Őt hozta egy megnevezhetetlen ünnep 
anyajegyén átvérző hajnal.
Lásd, a fájdalom visszafagyott rügyei
a visszhangzó avar-csöndben
lassan megvetik fekhelyüket.
A kifinomult zuhanásban
harangszóra csorgó esőcsepp a lét,
s valahol, ahol semmi sem végleges,
a mindenség visszhangzó pulzusát
számolja két összekoccanó madárfütty,
egyre halkabban, 
befejezhetetlen tündökléssel.