Nehéz teher nekem
a tisztaságod,
néha rám omlik,
s ellep szavaid
zuhataga.
Hozzájuk képest
egy vízesés, barokkos
csobogás csupán,
a természet ügyetlen
kísérlete. Mint sziklát
a víz, engem szavaid
formálnak. Hagyom.
*
Néha, a horizont ágyán
fekszem, Magas és Mély
között, s hallgatom,
lentről a tücsökzenét,
s látom, amint fönt, szád ívét
szellő fénymásolja az égre.
Szivárvány robban,
és a spektrum szirmai
fényednek visszaintegetnek,
de Te csak annyit érzel
ebből ragyogásból,
hogy szeretlek.
Várj, míg egy kicsit magamhoz térek. Fel kell dolgoznom a szerelemnek, az odaadásnak, a mindent odaadó hatalmas gesztusát, ami felfoghatatlan.
VálaszTörlésBensőséges, megérintő. (h)
VálaszTörlés"s látom, amint fönt, szád ívét
VálaszTörlésszellő fénymásolja az égre."
Csodálatos versedből kiragadtam két sort, amelyre felkaptam a fejem.
Versed szépsége mindenképpen megérdemel többszöri olvasást,
nem azért, hogy megértsük, hanem hogy Veled együtt, mi is átérezhessük a mágikus érzést.
Kedves Ditta!
Gratulálok.
Farao
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!
VálaszTörlésBoldog lehet az a férfi, akinek ez a gyönyörű vallomás íródott.
VálaszTörlésSzép vallomás :)
VálaszTörlés