Guillaume Apollinaire
szögön sötét keménykalap
Párizs fölött gubbaszt az éj
a Szajnán fölfelé halad
egy elfelejtett költemény
égi tekegolyó a Hold
gurul s ledönt egy felleget
nyerésre áll az éj de mondd
ó Lou ki mondja el neked
a sakkozó utas kiszáll
ki tudja honnan és hova
s Euriposz száz tengerár
(villan a Végzet fogsora)
a fej körül a gyolcs fehér
nem lesz a régi semmi sem
két szemre-szorított tenyér
csöpp rése most a végtelen
s tatam-tatam a csöppnyi ló
forog-pörög ütemre lép
a nyerge tintafolt s fakó
betűkből rakták szőrzetét
Csontváry Kosztka Tivadar
vásznat szövetni óriásit
s a végtelenre fölszögezve
mi legbelül világít
úgy festve rá akárha lenne
elporló tárgyak múmiáit
fénnyel itatva át s teremtve
múltat melyet a Vágy irányít
és csúsztat át egy más jelenbe
ahol álomból faragva minden
lónak és lovasnak a teste
ám a Cédrus tőrt szorítva billeg
s törött angyalszárny feszül
a szálkás vakkeretre
Kondor Béla
pálcikaember tűzfején
hamuhaj közhely-gyűjtemény
kidőlt a fény de nem vakít
villás fogóban álmaid
Ikarosz-álma-szerkezet
gumimotorral zümmöget
pléh-Krisztus két tenyérsebén
rozsdás lyukon átfúj a szél
röhög a tenger nincs esély
az Angyal szárnya vízbe ér
és nincsen többé szárnyalás
betonként megköt a kalács
s mikor hinnéd már nincs mi fáj
hallod zizez Darázskirály
Pilinszky János
itt hagyott cigarettafüsttől
vijjognak égi tűzriasztók
esik
gondolatnál gyorsabban
növekszik most a gyom
egy távoli küszöbre tájolt
vándorlás igyekszik
otthonra lelni
de mindenütt tócsák
és kerítések
*
az Első és az Utolsó nap közé feszített zsineg-sors
kellék az idő vándorcirkuszában
arany és ezüst keréken rajtam egyensúlyozik
nappal és éjszaka mégsem én tartom
az Eget
*
falu végén kőkereszt
mögé gyilkos lapul kiles
szeme mint farkasé
ha rálelnek harapni fog
mehetnék kerülőúton
az asztal szék megvár
mégis itt jövök erre
hogy szemébe nézzek
Weöres Sándor
jobb kézben
a nappal
bal kézben
az éj
egyensúlyoz
a Mindenség
kötelén
játszik
csöndből
hajlít
karikát
ködből
políroz
fénylőt
épít
föld alá
búvót
fellegekig
érőt
tavaszba
rügyet
csepegtet
galagonyát
az őszbe
égboltból
kaput
kalapál
melynek
zárja a fény
kulcsa
madár
sercen
a tolla
Térre
s Időre
csapot
így szerel Ő
mesteri munka
csettint majd
visszabúvik
a pentameterbe
Tóth Gyula
bádogos és
vízvezeték-
szerelő
Kelebi Kiss István
ÓRIÁSI VERS itt is.
VálaszTörlésKöszönöm Tibor!---elhoztam ide is (régen jártam erre...)
VálaszTörlésMiután Pilinszkyt ismerem legjobban és Kondor Béláról még én is írtam anno egy tanulmányt, egyszerűen el vagyok bűvölve! Nem tudom, hogyan csinálod, hogy mindig a lényeget kapod meg, de micsoda képekben! Nagyon NAGY Vagy, István!
VálaszTörlésÉs a Weöres... Meg a többi is! Mind-mind egy-egy műremek!
VálaszTörlésKöszönöm Ditta!---nagyon örülök szavaidnak!!!---Ölellek!!!
Törlés