Kádár Sára Hajnalka: Gyurika története

Valami nincs rendben ezzel a gyerekkel, az utóbbi időben órákon elkalandozik a figyelme, ásítozik,  mintha  megnyúlt volna  az arca, gondolta  Edit, s aggódva figyelte  a szeme sarkából.

 Kedvelte Gyurikát, ezt a tiszta tekintetű, ragaszkodó, játékos,  mindig  nevető  kisfiút. Tanulmányi előmenetelben nem volt kiváló ő, ám sugárzott  belőle a szeretet. 

 Az első sorban ült, órákon esett ki a padból úgy jelentkezett, no, nem mintha mindig helyesen felelt volna a kérdésre, de szeretett  a  figyelem  középpontjában  lenni, minden lehetőséget megragadott, csak beszélhessen.  Történeteit kiszínezte, felnagyította, csodált  hőssé vált  bennük.  Edit  mosolyogva  hallgatta  az  ártatlan gyermeki meséket. Hogyisne, amikor Gyurika  farkaskölyköket  simogatott a  közeli  erdőben,  az anyafarkas  megnyalogatta a kezét,  egymás mellett  málnáztak  a  barnamedvével , s ezerféle hasonló eseménnyel  kápráztatta el  városi osztálytársait. Hitték is meg nem is, de kedvelték őt. 

Szünetekben  kutyahűséggel  követte  tanárait folyosón, és mindig volt valami mondanivalója. Így tudta meg Edit, hogy Gyurika nem ismeri igazi szüleit, pici korában került nevelőszülőkhöz. Szereti őket, nem is akarná megismerni azokat, akik eldobták őt, erősítgette gyakran.  Ezt kissé furcsállta Edit, de Gyurika boldognak látszott, és mindig nevetett.    

Aztán egyre többször vált hallgataggá  a  cserfes kisfiú, a mesélés is abbamaradt, hiába unszolták társai, Gyurikának nem volt kedve rá, hol a feje fájt, hol álmos volt. 

Edit kérdésére, azt mondta, hogy korán kellett kelnie azért álmos, máskor meg későn feküdt le, mert fát kellett behordania  a  színbe. 

Aztán egyik órán elaludt.  Társai kuncogtak rajta, de Edit csendre intette őket. Hagyjátok pihenni, suttogta, addig inkább rajzoljátok le kedvenc mesehősötöket.  Néhány perc múlva felébredt Gyurika, ijedten nézett szét az osztályban, társaiból meg kibukkant a pajkos nevetés.  Gyurika nem nevetett,  elnézést kért, s fejfájásra panaszkodott. 

 Edit nem tudta, mire vélni a dolgot, aggódott, nem fért a fejébe, mi történhetett az örök mozgó, locsogó kisgyerekkel. 

Másnap, harmadnap  hiányzott  Gyurika az iskolából, sok  influenzás  gyerek volt, így nem tűnt fel különösebben.  Editben azonban ott motoszkált valamiféle szorongás. Telefonon  hívta  az anyukát, de csak a postafiók kapcsolt be.

Pár nap  múlva  megcsörrent  Edit  telefonja.

 Zaklatott, sírástól elcsukló hangon szólt bele egy női hang. Gyurika anyja volt az. Edit megrendülten hallgatta a zavaros beszédet. 

Agydaganattal   műtötték  a  gyereket fővárosban!  Kómában van, de az orvosok bizakodnak a felépülésében. 

Forgott Edittel a világ, lábai elgyengültek a rettenettől, alig tudta elrejteni kicsorduló könnyeit. Maga sem tudja, hogyan sikerült bátorító szavakat hebegnie. 

A hír hallatán  mindenki  megdöbbent.  A gyerekek az első hetekben gyakran szóba hozták Gyurikát,  de  sokáig nem  hallott   róla senki.

 Hetek  múltán   bizakodó  hangon  jelentkezett  a   fiú anyja telefonon.  Gyurika felébredt a kómából, mindent ért, beszél, nem  érte  sérülés  az agyát. Csak időre van  szüksége    a gyógyuláshoz.  

Nagy kő   gurult  le a lelkekről, a gyerekek könnyezve örvendeztek.  Most ők mesélték sírva, kacagva Gyurik történeteit.

Ahogy olvadni kezdett a hó, s a jég kásássá vált a patakon, a  kisfiú  maga  hívta otthonról barátait. Jól van, ne aggódjanak érte, s mire megjönnek a vándormadarak, iskolába jöhet ő is, csacsogta nevetve.  

Így is történt. 

 A gólyákkal  együtt  érkezett  iskolába Gyurika, s kigömbölyödve, piros arccal mesélte kórházi emlékeit társainak.

 Most vált igazi hőssé, győztessé a kisfiú.