Jéga Szabó Ibolya: Nem létezés

- Hol vagyok uram?

- A nemlétben.

- Már nem létezem?

- Mint ember, már nem. Csak a szellemed.

- Nem látlak, nem hallak, mégis értelek. Hogy van ez?

- Csak gondolatokkal kommunikálunk.

- Látom, ahogy betolnak a hullaházba. Ezt miért látom?

- Nem látod, tudod, a képzeleted mutatja.

- Most hova megyünk?

- Nem megyünk sehova, lebegünk a semmibe, a szellemed az univerzum vándora már. Sodródsz a gondolataid nyomán.

- Te velem maradsz?

- Csak addig, amíg a képzeleted játéka őriz.

. Te is meghaltál?

- Nem, én a te képzeleted teremtménye vagyok.

- Itt nincs semmi, se lent, se fent, se hideg, se meleg, se biztonság, se föld, se víz, se egy teremtett lélek. Mi lesz így velem?

- Nincs már szükséged ezekre. Te egy vándorló lélek vagy csupán, s mint szellem addig lebegsz a nemlétben, míg egyszer, talán valamikor, egy testben újra megelevenedsz. Ekkor újfent járhatod a földi élet útjait, akkor minden lesz, amit most hiányolsz.

- Ne hagyj itt! Minden idegen, és még félek.

- Ha akarnálak, se tudnálak elhagyni, mint tudod, én a te képzeleted teremtménye vagyok. Így segíted át magad a nemlétbe. Már nem tart sokáig. Elszakad az utolsó emlék kapcsa is, ami a léthez köt.

- Mi lesz utána? Azt hittem találkozom a régen meghalt szeretteimmel itt.

- Csak a képzeleteden múlik, megidézheted őket. Engem úgyis elhagysz hamarosan.

- Mi történik a sok emlékkel a szerzett tapasztalattal és tudással, amit őrzök még?

- Mire újjá születsz törlődnek, minden olyan információ, amire már nincs szükséged, de megmaradnak az életed alatt szerzett tapasztalatok, mindaz a tudás, amelyek segítenek az új életben. Sok munkád lesz a válogatásnál, nem könnyű feladat a válogatás.

- Mikor kezdem, itt olyan időtlennek érzem magam.

- Már elkezdted.

- Észre sem vettem. Jó lenne, ha itt lenne velem a Mama, ő segítene.

- Itt vagyok.

- Ó Mama! Hiszen ez a te hangod! Már nincs semmi bajom.