Magas, vézna termetére,
rongyos sapka a fejére,
csámpás lába a földig ér,
sárfoltok ékítik testét.
Lötyög rajta a nadrág,
vézna mellén horpadt kabát.
Nem vették észre a csókos lányok,
nem csapódtak hozzá jó barátok.
Nem voltak káros szenvedélyei,
sem öröme, sem élvezetei.
Keveset beszélt suttogva, halkan,
nem panaszkodott soha a bajban.
Életének nem volt története,
senki nem törődött vele.
Egyszer mégis csoda érte,
pályázott egy nyereményre.
Nagy összegű pénzhez jutott,
örömében elutazott.
Megismerte a világot,
sok kalandnak nekivágott.
Élményei hatására,
felébredt fogékonysága.
Halmozta az élvezetet,
bűnbandákba keveredett.
Divatosan öltözködött,
vézna teste gömbölyödött.
Egyre több bűnt követett el,
költekezett eszementen.
Felfigyelt rá a rendőrség,
a haverok elfeledték,
jeltelen sírba temették.
Ez a legjobb szó rá, csakugyan: ember, aki jelentéktelen. Így volt ez nagy szerencséje előtt, és így lett utána is. Akkor, amit szürkeségére "magára vett", az sem tette maradandóvá személyét. (Legfeljebb a bűnügyi aktákban.) Nincs mit tenni, sorsok így tűnnek el: emberek jönnek a semmiből, s lesznek semmivé... Soraidban szinte tárgyszerűen jelenik meg e jeltelenség, kedves Sarolta. @-)
VálaszTörlésGyakran a jelentéktelenekből lesznek a sztárok - és a fontos, tehetséges emberek jelentéktelenül - mert szerények - elvesznek.
VálaszTörlésSztárnak lenni sem kellemes, megrohanják, híressé teszik, aztán valami csekélységért ejtik, és ezt nehéz elviselni - depresszió, öngyilkosság is lehet