Zsigmond, kiskorában rengeteget bújta a könyveket, nem nagyon érdekelte, hogy emiatt „kockának” tartották. Egyszer olvasott Churchill-ről egy anekdotát, amely szerint megkérdezték az öregedő politikust, hogy szerinte mi a hosszú élet titka. Az öreg egyik kezében egy viszkis üveggel, a másikban füstölgő szivarjával így válaszolt: „No Sport!” Ehhez a filozófiához tartotta magát, őt soha nem találta meg a lenyugvó Nap a játszótéren bőrgolyót rugdosva. Helyette otthon gubbasztott és hasznosabban töltötte el a szabad idejét.
Bejött a számítógép korszak, belevetette magát ebbe az új világba. Annyira lekötötte ez az újdonság, hogy már aludni sem nagyon akart, csak a képernyőt bámulta. Apja egy ideig próbálkozott kizökkenteni ebből az őrületből, de minden hiába való volt, falakba ütközött. Végül feladta és elhagyta a családot. Anyjával maradtak kettesben, aki mindenben kiszolgálta kicsi fiacskáját. Egy ideig apró szívességeket kért cserébe, de fia ezeket vagy elengedte a füle mellett, vagy megígérte, hogy mindjárt, de aztán nem lett belőle semmi. Anyja néha próbálkozott, hogy kimozdítsa a lakásból, de hiába mondta jóindulatúan:
- Zsiga fiam menj már ki a szabadba, olyan sápatag vagy mint Csipkerózsika a százéves szunyálás után. A megszólított nem mutatott hajlandóságot a felszólításra, továbbra is a billentyűzetet verte. Az anya szerette a fiát, így nem szekálta tovább, néha megjelent egy tányér kajával vagy frissítővel és csendesen távozott. Zsigmond egy idő után beleunt a számítógépes világba, helyette tv függő lett. Közben egyre jobban elhatalmasodott rajta a lustaság, a renyheség, amelynek következményeként elterebélyesedett. Anyja továbbra is partner volt, mindenben kiszolgálta őt.
Egyszer a villogó dobozban látott egy kövér emberekről szóló filmet, bepánikolt. Kilépett a külső világba és kipróbált mindent, csak hogy normális súlyú legyen. Ez többé-kevésbé sikerült, de a lustaság ekkor már annyira beleette magát a zsigereibe, hogy minden megcsinált ugyan, de energiatakaros üzemmódban.
Ekkor már külön élt anyjától, de a jóságos anyuka sűrűn megjelent, rendbe rakta lakását, kimosta ruháit, és meglepte kedvenc ételeivel.
Bármilyen lehetetlennek látszik, de az ilyen emberek is megtalálják a másik felüket. Terézia lett a szerencsés kiválasztott, aki átlagos kinézetű, de mosolygós, kedves és szorgos volt.
A házaságkötés után azonnal kiosztódtak a szerepek: apa keresi a kenyérre valót, anyáé a többi apróság.
Zsiga, ha hazaért, egy szalmaszálat sem tett keresztbe, bezárkózott a maga kis lustaságtól övezett kis világába és jól érezte magát. Terézia mindenben kiszolgálta, mert ő ilyen nevelésben nőtt fel. Este holtfáradtan tért nyugovóra.
A helyzet csak rosszabbodott, amikor megszületett egy szem lányuk, mert természetesen Zsiga a gyermeknevelést is „asszonymunkának” tartotta. A cseperedő gyerek sokszor próbálkozott apjánál, egy kis szeretetmorzsát felcsippenteni, de nem járt sikerrel, ezért anyjánál lelt vigaszra.
Így forgott velük az idő kereke.
A kislány, Ibolya úgy tizennégy lehetett, amikor sikerült a két nőnek Zsigát rábeszélni, hogy kiránduljanak egyet. A férfi morogva, hogy ki kell mozdulnia a komfortzónájából, de teljesítette a kérést. A lehúzott autóablakon beáramlott a friss tavaszi levegő, és ettől mindenki jó kedvre derült. Nem is emlékeztek rá, hogy mikor szállt rájuk ilyen érzés.
Hosszú, egyenes útszakaszon haladtak, amikor váratlanul egy nagy durranás, utána a kocsi irányíthatatlanná vált, és önállósítva magát az út menti, frissen felszántott terület felé száguldott, majd hármat pördülve az oldalén állt meg. Hirtelen néma csend lett. Zsiga kikapcsolta a gyújtást és hátra fordult:
- Ibolya, jól vagy? – a lány reszketve bólintott. Most Teréztől kérdezte volna ugyanezt, de csak a hűlt helyét találta. Iszonyatosan megijedt. Nagy vesződséggel kiszabadította magát és a lányát és eszelősen szaladgált a kocsi körül. Ekkor nyöszörgést hallott a kocsi alól, meglátta Terézia egyik kezét.
Ezután olyan történt, amit ha ma bárkinek elmesélek, kétkedés ül a szemekbe, sőt magam sem hittem el, de a lányom, aki reszketett a sokktól, de mindent látott, el nem mondta a történteket. Állítólag odaléptem az oldalára fordult kocsihoz, hátamat nekifeszítettem a tetőnek, kezeimmel belekapaszkodtam az ablakkávákba és egy iszonyú ordítás szakadt ki belőlem, majd egyre magasabbra emeltem a fémszörnyeteget, és a talpára löktem. Honnan szállt bele ennyi erő petyhüdt izmaimba azt nem tudom, de azt igen, hogy szóról-szóra így esett meg. Letérdeltem Terihez és fogtam a kezét, csak azt hajtogattam: Ne halj meg! Ne halj meg!
Közben hallottam az útról segítőkész autósok kiáltozását, majd a közeledő mentőt.
- Ma három hónapja, hogy mindez történt és végre meggyógyultál, hazaengednek… -mondta Zsiga.
- Hála az én hősömnek. válaszolt Terike. Tudod a doki mondta, hogy nagy szerencsém volt, hogy a puha talaj megmentett attól, hogy az autó azonnal agyonnyomjon. De így is megfulladhattam volna, ha nem veszed le rólam azt az iszonyú terhet.
- Apropó, hogy ki is a hős kettönk közül. Az ápolásoddal a nyakamba szakadt minden. Képzeld még azt sem tudtam hol van a lány iskolája, nem hogy hogyan szokott odajutni. Otthon közben eluralkodott a káosz, mindenütt mosatlanok, szennyesek, felfordulás. Szegény anyám, ha élne, biztos ott termett volna és kisegített volna. Így csak odafentről, fejét fogva figyelhette amint esetlenkedem. Szerencsére a lányod, mint egy mini felnőtt átvette az irányítást és mindenre megtanított. Mára már tudok mosni, beprogramozni a mosogatót, sőt már vasaltam is. Borzalmas mennyi munka van egy háztartás fenntartásával, fogalmam sincs, hogy voltál képes minderre. Egy biztos ezentúl számíthatsz a segítségemre!
- Te jó ég, ki maga és mit csinált a férjemmel! – mosolyodott el Teréz és átölelte Zsigmond nyakát…
Utóirat:
Ezzel a résszel befejeződött a hét főbűnt feldolgozó sorozat. A történetek főszereplői valamilyen okból egyik főbűn áldozatai.
Egy váratlanul megjelenő személy, vagy egy katartikus élmény azonban a rossz szokásának elhagyására sarkalja. A vallásos emberek isteni beavatkozást, az ateisták szerencsés véletlent vélhetnek mögötte, én ebben szándékosan nem foglalok állást.
Mindegyik történet pozitív kicsengésű és arra utal, hogy minden negatívum legyőzhető, mert mindenki megkapja rá az esélyt, csak figyelni kell a jeleket…
Volt egy főbűn(ös), aztán történetének egyszer szerencsés vége lett. Persze, ehhez egy drámai eseménynek is be kellett következnie... Ennek során rögtön felfogta a főszereplő: feleségével mi mindent veszíthet el; e tudat pedig óriási erővel töltötte fel. - (Úgy vélem, az utóiratot itt el is hagyhatod; része lehetne összegyűjtött novelláidhoz írt kísérő szövegednek...) :)
VálaszTörlés