Időnként messzire vitt utam
oda, ahova nem járnak sokan.
Erőm engedte, hogy szálljak,
de az éji csend eltörte
a képzelet-szárnyat...
elhagyott hangom sírt
a magány asztalán,
egy rozsdás falevél fonák oldalán.
Nyújtózik az ősz...
hosszan lelóg egy pókfonál,
ha majd a tél gallérjára száll,
megállok. Ideje már...
Szembenézek a sötéttel...
rám guruló közönnyel,
a megszokottság rongyaiban járva,
színeket tenyerem vonalaiba zárva
hagyom, hogy ölébe rejtsen a múlt.
De te emeld magasra fejed.
Arcodon ott van a jel.
Ne félj...
velem már nem vétkezel.
2010.
Related Post
Ruder Jana: Néma az alkonyNéma az alkonybagoly árnyéka mozdulfáradt a szél…A fák fölé lassanestruhát húz az ég.Én még ülnéke
Ruder Jana: Türkizszerelem Amikor egy pillanatra egymásba fonódott a zöld és a kék, türkizszerelem született...Elnémult
Radnai István: Gyámságanyátlan sárga évszakmint a fű már késő ősszeltemetők domborultakdurva hantok minden ősselmit gyomr
Mátay Melinda Mária: Még egy tanácsAz élethalált okoz!Jaj, szokjon le róla most!
Riba Ildikó: TélapóCsillagúton távolrólcsengettyűhang szól. Szűz havon szán suhan, bakján piros ruhás apó.&n
László Mészáros: FéltelekMagamba rejtve is téged féltelek,nem kell túléljem, és nem kell értened.Talán a képzelet játszik cs
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése