Szerették egymást. Nagyon fiatalok voltak és szegények.
Esténként az utcákat rótták és fáztak. Fogták egymás kezét. Nem nagyon beszéltek. Valahol mélyen, ott bennük legbelül, nagy-nagy csendesség honolt.
Nem mehettek a fiúhoz – nem mehettek a lányhoz. Étteremre nem telt. De minek is mentek volna oda. Ott az emberek olyan messze ültek egymástól, ki-ki magába gubódzottan a fehér asztalterítők fölött.
Sehol sem volt helyük odabent. Mentek hát az utcákon. Utakon fel, utakon le, kéz a kézben. A szerelmet érezték.
Olykor-olykor megálltak, szorosan összebújtak és gyors csókokat váltottak kemény, zárt ajkakkal. Végtelenül csodálatos volt ez. Csak ennyi is.
„Fázol, kedvesem?”
Mindketten fáztak, csontig hatolt a fagy. De csak egymásra vágytak. A jót akarták.
Jobb volt együtt fázni, mint kinek-kinek egymagában a melegben.
Utcán fel és utcán le.
Fáztak, szerették egymást – sokáig.
Aztán egy nap már csak azt érezték, hogy fáznak. Nem látták egymást soha többé ---.
Kép: Kis Szilveszter
.jpg)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.