Magamba rejtve is téged féltelek,
nem kell túléljem, és nem kell értened.
Talán a képzelet játszik csak velem,
talán a halál, vagy épp a szerelem.
Magával ragad a magaslat mélye.
Mint darabka cukor olvadó fénye,
végigcsorog egy félérett mosolyon,
hálót sző a szíven, padlón és falon.
Homlokon erről, de túl a lázakon,
eret szakítva süvít át vágyakon.
S míg fel-felpislogó lángokat dalol,
kibomlik halkan a csonka lét alól.
Mint a kisgyerek, gyertyával kezében,
csillagra vadászik, néma sötétben.
Arcod keresem, lépteid a porban,
megérint, lásd, de nem tudom, hogy hol van!
Talán az anyatej üzent rég hadat,
vagy egy örökül fogadott pillanat.
Lánca vagy, lánca... vége-nincs szemeknek,
én már nem tudom, azt hiszem, szeretlek!
Related Post
Radnai István:jelek és suttogásokcsöndjével éleszt a hajnalkeresem a mutatókat az órána számlaphoz lapul az időhideg rázza hajnalt f
Mátay Melinda Mária: Az őrület utánAz őrület utáncsodás a csend.A tékozlás múltána mérték miegyensúlyt teremt.
Riba Ildikó: GyöngysoromBoldogságunk morzsáitgyengéd kezekkel színek szerint sorba válogatom.Selyem szálra s
Mátay Melinda Mária: Mérvadókompetens Sok mindenbe beleér a kezem… Mondhatni benne van. Ühüm – A
Radnai István: lábjegyzet a képeslapon tornyok feketék és egy rom csillagóra lebeg a falon mered emlékezetül együgyű szűz
Ruder Jana: HaikukSemmi sem kell úgyMint a békegalambokSzárnysuhogása* *Adventi fényekMelegítik a
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
Nagyon szép!
VálaszTörlésClick to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.