Még nem tudom, hogyan mondjam el neked,
olykor a csillagok eleven sebek.
Vaksötét tükörbe hasadt holdpenge
szeli az eget arcomra, kezemre.
A tűnődés hátán vágtató szavak
lobogó sörények, lángoló falak.
Semmibe fogódzva, mint a hontalan,
hiányod hintáin ringatom magam.
Elrejt a képzelet, s nem tudom, hova,
mindenség végén is karnyújtásnyira.
Mint imára kulcsolt két meleg tenyér,
test-meleg árnyékunk újra összeér.
S világszép árván nézik a csillagok,
kék-fehér a lét, s én vérpiros vagyok.
Related Post
Mátay Melinda Mária :Jegyzetek a XII. Slam Poetry bajnokság előválogatójának margójáraMég nyílnak a völgyben a slammer virágok,egy zöldellő drogos épp tovaszaladt -Esőtől áztatott kaput
László Mészáros: Őt vártadŐt vártad. A súlytalan fényből kilöttyent éjszakahomlokot maró hidegében,elmosódott körvonalai
Ruder Jana: Mindig...Mindig, amíg a sorsod útján járszle nem vetett hegekkel teszed.Eléd görgetett rögöket átmászods ami
Riba Ildikó: Hallgathallgat az éghallgat a sötétséghallgatok énnyúló némasághelyettem csalfánbúsan beszél
Blank Judit: MegbocsátásMa kint a szabadban jártam, a szél-borzolt fák köztNyugalom-méhek döngicséltek csendes, szép zenét,
Mészáros László: OdaveszettEgyetlen kövem tóba dobtam.Mindenünk oda! Ki segít háta víz pillanatnyi kráterébevisszahelyezni a c
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése