Markovic Radmila: Három testvér

Hárman ülnek, kört alkotva,
egy pillantás, és egybeforrva                                                
mindegyik egy testben él.
Így szól a Múlt:                                    
tettél, amit   tettél                                                                
többet is mint kellett,
veled vagyok, őrizgetem:
vággyal teli  szerelmedet,
csók-áruló csalódásod,
sebből fakadó fájdalom virágod.
Tarsolyomban mosolyog a
 boldog gyerekkorod, mellette
ül ífjúságod zsengesége.
Nyeltél keserű kenyeret,
nem hiányzott konokságod,
hibára hibákat halmoztál,
belőle soha sem tanultál,
megbántottak, megbántottál.
Veled vagyok Jelenedben,
sokasodok Holnapodban.
Elég legyen! -szólt a másik.
Cipellek, de nem érdekel
kajánul perzselő suttogásod,
lelketlen, élvezkedő mormogásod.
A Nap felkel minden reggel,
abban fürdök, úszok, sírok ha kell.
Holdkeltével érkezek, szólalt meg a Harmadik,
lassú lépteimet kíséri a násznép, ők hozzák
a Holnapot, még nem tudod, milyen lesz az ajándékod,
de belédzuhanok minden hajnalon.
Nászutadon világosság-fáklyák
nekem a csillagsereg, kacagva várlak a mába,
szemtől szembe megtalállak, beléd nézek, kacérkodok
veled, veled, akinek Jövő a neve,
kihívásaiddal közeledsz, amiket
mind egy szálig én, a Jelen oldom meg.
Három testvér egybeforrva, körforgása életemnek.


Markovic Radmila